Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

III. Esettanulmányok: XX század - Takács Olga: Gyóni Géza kultusza szülőföldjén a hatvanas-hetvenes években

R. Takács Olga GYÓNI GÉZA KULTUSZA SZÜLŐFÖLDJÉN A HATVANAS-HETVENES ÉVEKBEN Teljesen rendjénvaló, ha a magyar vagy világirodalom kivételes alkotói körül kultusz alakul ki, nemzedékek adják tovább, tudatosítják a megteremtett értékeket, könyvtárnyira nő a szakirodalom, s minden eszközzel azon van az erre hivatottak népes csoportja (akiket a kultusz papjainak nevezhetünk), hogy az alkotóról szóló ismeretek s a vele kapcsolatos emlékek is elevenek maradjanak. Nem érthető azonban, ha olyan alkotók körül is nagy méreteket öltő kultusz alakul ki, akik közül sokan visszaadtak ugyan valamit korukból, rezonáltak valamiféle megfoghatatlan, nehezen leírható, ám létező korszellemre, hatásosan kifejeztek nagy tömegekben élő érzelmeket, s ezáltal egy időre a figyelem központjába kerültek, ám az igazi művészet valódi mélysége hiányzott műveikből. Gyóni Gézával, az első világháború katonának besorozott költőjével ez történt. Már életében szinte legendássá növesztették alakját, mintegy két tucatnyi harcra lelkesítő, nacionalista versét felhasználták a háborús propagandához, s akkor sem változtatták meg róla sokáig e képet, mikor már teljesen kiábrándult az egész értelmetlen öldöklésből, a megtapasztalt katonaélet szörnyűségeiből, s nagyhatású háborúellenes verseket írt. Életrajzírói, valahai fogolytársai, köteteinek méltatói közül néhányan ugyan próbálták háborúellenességére felhívni a figyelmet, azonban 1941-ben több mint három évtizeddel halála után - a nacionalista sajtó újra a háborús lelkesedés felkeltésére kívánta felhasználni őt. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy tárgyilagos méltatás szülessen róla, s életműve a magyar líra e századi folyamattörténetében helyére kerüljön. A Gyóni-kultusz rejtélyeinek, 1917 és 1957 közötti alakulásának története is kutatásra, értékelésre, számos kultusztörténeti tanulság levonására alkalmas feladat, én azonban most nem erre vállalkoztam. A hatvanas évek végén újra kibontakozó, majd csaknem másfél évtizedes töretlen „tündöklés" után lehanyatló, egyedi jellegzetességeken túlmutató kultuszáról szeretnék beszámolni. Évekig éltem és dolgoztam ugyanis könyvtárosként a Budapesttől mintegy hatvan kilométernyire lévő Dabason, amelynek 1966-ban Gyón, a költő szülőfaluja az egyik kerületévé vált. így személyesen voltam szemlélője, sőt olykor akarva-akaratlan cselekvő részese a kultusznak, amelyet később, Dabasról elkerülve is állandóan figyelemmel kísértem. Különös, sokáig nem értett jelenségnek tartottam azt a szinte mozgalommá terebélyesedő Gyóni-kultuszt, ami a járási székhelyen, és részben a környező tizenöt valuban is megvalósult. A másfél évtizedig virágzó kultusz lendülete egyszer csak kifulladt, az elért eredmények utóbb elenyésztek, mára szinte semmivé váltak. Ma már a dabasi, gyóni lakosok zöme számára sem jelent többet Gyóni Géza költészete, személye, mint