Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről

sű egyéniséget pillantunk meg" 10 ; „egy piszkos külsejű fickó vesszejével en­gem érintett". Szegényes, kopott külseje miatt kínos helyzetbe kerül, amikor Degré és Lisznyai bevezetik Kuthy Lajos szalonjába, aki „igen hi­degen fogadja": „Előre elkészítettük rá Petőfit, hogy mily barátságos fo­gadtatásban fog részesülni, mert Kuthy az ifjú íróknak valóságos meleg és őszinte pártfogója, feledtük azonban, miként az elegantia az öltözékben előtte a legnagyobb ajánlás. " 12 Anyagi helyzete nem fordult jobbra ugyanazon év őszére sem, amikor is újra Pápára megy, hogy tanulmányait folytassa, így hát még akkorra sem sikerült megszabadulnia katona korának ócska holmijaitól, mint ez az emlékezésekből kiderül (Sárközy Miklós, Kozma Sándor, Jókai Mór). Az 1842. július 30-i iskolai évzáró ünnepéllyel kapcsolatban két érdekes tényt emelnék ki. Orlay szerint Petőfi az ünnepélyen Gaál József Ólmos botok című szatíráját „lobogós ingben, pitykés nadrágban, fütyköst forgat­va kezében" szavalta el. 13 Ha Orlay memóriája nem csal, ez volt az a ritka alkalom, hogy parasztinget viselt. A másik adat a pápai tanulótárs Koz­ma Sándoré. Az évzáróra vagy inkább az esti összejövetelre, Petrovicsnak ünneplőruhát kellett kölcsönkérnie egy gazdag diáktól: „elegáns sötétzöld quaker, zománcos ércgombokkal, fekete mellény, nadrág s a fényezett bőr­rel szegett everlasting bakkancsok," 14 a nyakkendőt, a kesztyűt, a fehér cilindert közeli pajtásai adták össze. Az elegáns öltözékben parádézott még másnap is, a somogyi fiúk búcsúestéjén az ifjú ember, de ekkor a ru­ha tulajdonosa tapintatlanul, durván, a társaság fülehallatára követelte vissza a holmit. Kozma még Petrovics keserves zokogására is emlékszik, amikor visszahúzta magára a saját gönceit. A koragyermekkorában hor­dott csinos holmiknak, ifjúkora nélkülözéseinek s ennek a megalá­zó szituációnak egyaránt lehet ré­sze abban, hogy Petőfi később mi­ért vonzódott másoknál jobban az elegáns, különleges holmikhoz. Az emlékezésekben makacsul visszatér egy gallérköpenyeg, egy sötétszürke, rövid, béleletlen ruha­darab, amely székesfehérvári és kecskeméti vándorszínész korsza­kában tanúja és bizonyítéka volt nélkülözéseinek. Némethy György színészkollgája írja: „Petőfi a ko­csis mellé telepedett, mi pedig Er­csivel a ládák magaslatára; mind a hárman nagyon vékonyan voltunk öltözve, vagyis a tél nyárban talált. Sándor bár alantabb ült, mégis le­nézett bennünket, mert neki köpö­nyege is volt! - De milyen? Uram isten! oly rövid kerek gallér, mely derekán alul egy hüvelyknyit sem Orlai Petrics Soma: Petőfi arcképe vörös köpenyben, 1848. olaj, vászon, PIM Művészeti tára

Next

/
Oldalképek
Tartalom