Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

is emberek tartották megszállva. A házak ablakiból, melyek tömve voltak Debreczen szépeivel, virágesövel borították be Jókai kocsiját, sok száz kendő lengett üdvözlőleg és sok ezer torok kiáltotta szakadatlanul az Isten hozott-ot."

35 A lelkesedés nem tart soká, Pozsonyban már kisebb érdeklődés, Szegedre pedig már senkit nem tud küldeni a társaság, nincs elegendő vállalkozó kedvű felolvasó. Az 1910-es években újból föltámad a vidéki matinék iránt az érdeklődés, emléktáblákat avatnak Nagyszebenben, Ungvárott, szobrot lepleznek le Pozsonyban. Mihelyt a társaság anyagi erői megengedik, pályázatokkal próbálja serkenteni új művek születését. 1882-ben Huszár Adolf Duna-parti Petőfiszobrának leleplezésére készült köszöntőversre írják ki az első pályázatot. A későbbiekben azonban gyakorlattá válik, hogy a mezőny gyengesége miatt pályadíjak nagyrésze kiadatlan marad. Országos hírűvé és többé-kevésbé hivatalossá teszi a társaságot 1894ben a Jókai ötvenedik írói jubileumára rendezett ünnepsorozat. A nagyformátumú, hosszan elnyúló események kiindulópontja a társaság, ők adnak keretet az ünnepségeknek, mivel az Akadémia „rendes gyakorlatával ellentétben áll, hogy élő írókat ünnepeljen."

36 Ezek után megállíthatatlanul követik egymást az ünnepségek, évfordulók. A legjelentősebb az 1899-ben Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján tartott segesvári zarándoklat, gigantikus ünnep-sorozat: „A legnagyobb országos ünnepély, természetesen Segesvárott volt, a végzetes csata színhelyén, hová a Petőfi-társaság a magyar államvasutak külön vonatán szállította az irodalom munkásait, a politikai, művészeti és társadalmi élet kitűnőségeit, s hova sok ezer részvevő zarándokolt el a haza minden részéből."

37 Itt avatják fel KöllŐ Miklós később Kiskunfélegyházára került nagyméretű Petőfi-szobrát, amelynek felállításán már az alapítás évétől munkálkodik a szoborbizottság. Ünnepelnek az iskolák, az újságok, nagyszabású helyi megemlékezéseket tartanak szinte minden helységben, ahol Petőfi megfordult. Az ünnep fényét emeli, hogy Arany László ebből az alkalomból ad át néhány Petőfi-ereklyét: selyemkendőt, bádogszelencét, ezüsthuszast. Figyelemre méltó, hogy az ünneplésekben milyen jelentős szerep jut a relikviáknak, ezek megjelenítik, visszaidézik a múltat, igazolják, hitelesítik az emlékezést: például 1898. március 15-én, a szabadsajtó ötvenéves évfordulójára rendezett események főszereplője a virágfüzérekkel díszített Landerer-Heckenast nyomda. 1908-ban a Petőfi Társaság és a főváros elhatározza, hogy méltó sírhelyre temeti a Petőfi családot: a költő szüleit, öccsét, feleségét, fiát. Az újratemetés és a közös sírba helyezés ismét alkalmat ad a nagyszabású, pompás külsőségek sorának fölvonultatására: ott állnak a sír körül a tanintézetek - külön rendező gárdát szerveznek erre a napra -, a kormány, a főrendek, az egyház, a társadalmi egyesületek képviselői. A még élő rokonok díszhelyet kapnak, a Petőfi Társaság összes tagja égő fáklyákkal vonul fel, igazi színpadias látványt nyújtanak a díszruhás megjelentek, a vagonnyi koszorú. Prohászka Ottokár hat katolikus pap kíséretében beszenteli a sírt, énekkar és a társadalmi egyletek koszorúzása adja a műsort. 1911-ben szobrot emelnek a sír fölé, Bory Jenő alkotása lantot tartó tu-