Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Kalla Zsuzsa: Irodalmi relikviák, világi ereklyék (A Petőfi-kultusz tárgyai)

nil, az egyik legnagyobb a Kerepesi-temetőben, szinte elvész benne a Pe­tőfi állíttatta márványtábla: „A legszeretetebb atya és anya". A leleple­zéskor a temetéshez hasonló nagyszabású ünnepségek zajlanak, kivonul a MAV gépgyár munkáskórusa, a főváros előkelőségei. Hosszan folytathatnánk az ünnepek sorát: már korábban a szabad­ságharc ötvenéves évfordulója, a milleneum, Vörösmarty centenáriuma, a Petőfi Társaság 25 éves fennállása, Rákóczi hamvai hazahozatala 1906­ban, Mikszáth 40 éves írói jubileuma, Arany és Tompa születésének cen­ternáriuma 1917-ben. Sorra avatják az emléktáblákat, még az elhunyt másodelnök, Komócsy József tiszteletére is emlékoszlopot emelnek. A tár­saság célja Pékár Gyula megfogalmazásában: ,,Az elhunyt jelesek iránt, ünnepélyek rendezésével folyvást ébren tartani a nemzet kegyeletét." 3 Ezekkel az ismétlődő ünnepi eseményekkel a Petőfi Társaság híven köve­ti a kultusz kívánta gyakorlatot. A rítus, az ismétlődő együttes cselekvés, ünneplés, - ilyen például az évenkénti koszorúzás - a kultusz elengedhe­tetlen kelléke. E kultikus körbe tartoznak a százfős lakomák, a társaság belső életének meghatározó eseményei, bár sokan, sokszor szóvá teszik azt a paradoxont, hogy a nyomorgó Petőfi nevében fényűző eszem-iszomo­kat rendeznek, a társaság nem mond le erről. Sőt, csináltat egy díszes, drágakőberakásos, szecessziós Petőfi-serleget, amellyel évről-évre „serle­gemelő" beszédeket mondanak új tagok. A rituális események érdekes példája, hogy egy ideig nagy, jelmezes, a reformkort megjelenítő majáli­sok, félhivatalos tavaszi népünnepélyek kapcsolódnak a Petőfi-mozgalom­hoz. 1904-ben meghal Jókai és egy korszak lezárul a társaság életében. Herczeg Ferenc már a közérthetőség, az „egyszerű" Petőfi nevében óvja a magyar irodalmat a modernségtől, a nyugattól, a világpolgároktól: „A Pe­tőfi-Társaság egész szervezetével és hagyományainál fogva ugyancsak az irodalom és a közönség között oly kívánatos kölcsönhatást szolgálja. A két fogalom között, amelyet a legújabb nyelvhasználat irodalmi társaság ­ebben az esetben a Petőfi Társaság - az egész magyar irodalom ügyét kí­vánja szolgálni, a csoport pedig kizárólag azt az irodalmat, amelyet tagjai produkálnak. Olykor úgy, hogy az ujitás jelszavait hangoztatván, szembe­helyezkedik vele." 39 Beszédeiben mindig a többség, a társaság nevében beszél, szavai ekkor már hivatalos állásfoglalásnak tekinthetők: „A ma­gyar költő legyen őrszem a kultúra magasan fekvő várkastélyaiban. De itt mindjárt hangsúlyoznunk kell, hogy azon a földrajzi ponton, ahová a sors eleinket vezette, az egységes magyar nemzeti államot tartjuk a kul­turális élet egyetlen lehetséges keretének. Ami azon kívül van, az süllye­dés, az barbárság [...] a tehetség nem pótolja a nemzeti érzést és aki ma­gyarul ír, de nem érez magyarul, annak tehetségéből nincs haszna sem az országnak, sem az emberiségnek, annak tehetsége a természet efemer já­téka, gyorsan ellobbanó lidércfény a mocsárban." A forradalom szele alig érinti meg a Petőfi Tásaságot, 1918-ban egyet­len „reformülést" tartanak, de hamarosan helyreáll a rend, a társaság irodalompolitikai tekintély a továbbiakban, nem élő, eleven mozgalom. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom