Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Takács Ferenc: Az ironikus kegyhely (A James Joyce Múzeum Dublinban)

- azt a (valóságos) házat, ahol a (regénybeli) Leopold Bloom született, 1990 nyarán pedig az O'Connell Street és a North Earl Street sarkán felavatták James Joyce egész alakos állószobrát, s hogy az évnek melyik napján történt ez, nyilván mondanom sem kell, de azért mondom: természetesen június 16-án. (Jellemző a megváltozott helyzetre, hogy a szoborra a dublini üzleti élet adta össze a pénzt, s Joyce-szal önmagát véli reklámozni; mint a szobor talapzatába foglalt emléktábla szövegéből kiderül, „a szobrot a North Earl Street-i Üzletemberek Szövetsége és Dublin Város Üzletembereinek Szövetsége ajándékozza a városnak"; ez még akár egy évtizede is elképzelhetetlen lett volna.) A Joyce Múzeum ebben a helyzetben természetesen felvirágzott. Gyűjteménye egyre bővül, Robert Nicholson, a Múzeum agilis kurátora-igazgatója, az új előcsarnokban a tízszeresére felemelt belépődíjat szedi be, valamint Joyce-szal és a Joyce-kultusszal kapcsolatos könyveket árusít, köztük saját műveit, „Joyce nyomában Dublinban"-típusú irodalmi-idegenforgalmi könyvecskéket, Joyce-, Brian O'Nolan- és Brendan Behan-képeslapokat, s más irodalmi-kulturális emléktárgyakat is: Nicholson és Múzeuma az egész modern ír nemzeti irodalmat kínálja turistaszuvenírré lefokozott változatban, ennek az irodalomnak a modern kegyhelyén, mely immár tisztes forgalmat bonyolító dublini „nevezetesség", különösen nyáron, méginkább június 16-ika táján. A gyűjtemény maga az egyszemélyes irodalmi múzeumok szokásos képét mutatja: ereklyegyűjtemény, melynek egy része didaktikailag hasznos, azaz lehet belőle tanulni valamit, más része a konferenciánk helyszíneként szolgáló Petőfi Irodalmi Múzeum itteni időszaki kiállításának „körömkefe" - (vagy jobb esetben „babérkoszorú") - kategóriájába tartozik, azaz pusztán ereklye-értéke van, kiállítása racionálisan megindokolhatatlan. Viszont kivételt képez számos olyan kiállítási tárgy, amely tudatosan felhívja a figyelmet önmaga ereklye-voltára, s evvel egyszerre jelzi, egyszerre bomlasztja a Múzeum rejtett kultikus alapjait. Például az egyik tárlóban egy nyakkendő és mellette az adományozó kísérőlevele. Az autográf levélben Sámuel Beckett tanúsítja, hogy a mellékelt nyakkendő eredetileg James Joyce tulajdonában volt, de mivel színét-mintáját nem állhatta, s ezért sohasem viselte, s egyébként sem volt rá szüksége, neki, Beckettnek ajándékozta, 1932-ben vagy 1933-ban, erre már nem emlékszik pontosan; ő, Beckett, mindenesetre úgy érzi, hogy a fentiek fényében ennek a nyakkendőnek a James Joyce Múzeumban van a helye, úgyhogy ezennel tisztelettel a Múzeumnak adományozza. Azaz a Joyce Múzeum még a mai, virágzó, de idegenforgalmilag elnemzetiesült-elüzletiesült alakjában is emlékszik eredetére, s az őt szülő irodalmi kultusz egyik legfontosabb jellegzetességére: a szokásosabbnál nyilvánvalóbban kultikus jellegre, illetve ennek a kultikus jellegnek magán a kultuszon belül folyvást folytatott ironizálására, játékos aláaknázására és megkérdőjelezésére. Hiszen a Múzeum igazgatója sem hajlandó komolyan venni magát, még az új és jövedelmező helyzetben sem. Egyik legutóbbi