Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Takács Ferenc: Az ironikus kegyhely (A James Joyce Múzeum Dublinban)

tette Joyce életművét.)

1 Ilyen író viszonylag ritkábban kap egyszemélyes múzeumot; némi közérthetőség és közhasznúság azért kell, hogy jellemezze a szerzőt, akinek irodalmi múzeumot építünk. De hiányzik, mégpedig látványosan hiányzik Joyce-ból a közhasznúság egy másik, irodalmi múzeumok esetében ismét igen fontos eleme: a nemzeti hasznosíthatóság, életnek és műnek azok a jellegzetességei, amelyek révén a szerző politikai és erkölcsi magatartása példává stilizálható, alakja a nemzeti pantheonba helyezhető, a róla kialakított (célszerűen sematikus) kép pedig a nemzettudat alkotóelemévé és a nemzeti nevelés eszközévé tehető meg. (Joyce egyébként maga tett róla, hogy mindez hiányozzék belőle. Fiatalon otthagyta Írországot, életét önkéntes alkotói száműzetésben töltötte külföldön, Európában; az ír szabadságküzdelmeket messziről figyelte, rokonszenvvel ugyan, de teljes passzivitással, s a függetlenség kivívása, az ír Szabad Állam létrejötte - 1922 - után sem mutatott hajlandóságot rá, hogy hazatérjen, de még arra sem, hogy akárcsak gesztusok szintjén kifejezésre juttassa rokonszenvét és azonosulását immár szabad nemzetével, pedig ebben a tárgyban - ahogy mondani szokás - „hivatalos megkeresés" is érkezett hozzá.) De művével sem járt jobban Írország. Ez a nemzete iránt látszatra oly közömbös író ugyanis minden sorát Írországról írta, s ezek a sorok sohasem voltak a hízelgés sorai: aki önmaga ír voltának a megerősítését, a nemzeti öndicséret vigaszát kereste Joyce-ban, az ellenkezőjét volt kénytelen megtalálni benne. „Írország az a vén emse, amelyik felfalja a saját malacait", szögezi le Stephen Dedalus az A Portrait of the Artist as a Young Man-hen, míg az Ulysses egyik emlékezetes párbeszédében ugyanő fordítja visszájára író és nemzete szokásos erkölcsi hierarchiáját, ti. azt, hogy az írót az teszi fontossá igazán, hogy a nemzetéhez tartozik, s kijelenti, hogy „Szerintem Írországot alighanem az teszi fontossá, hogy hozzám tartozik."

3 Ez a magánemberi magatartás és ez az írói szellem útonútfélen sértette a közkeletű ír nemzeti önképet, belegázolt annak jámbor mítoszaiba, s ha az ír törvénykönyvben van nemzetgyalázásra vonatkozó paragrafus, akkor Joyce ezt a bűncselekményt igen sok ír szemében többszörösen és halmazatilag elkövette. Múzeumot pedig, ugyebár, nemzetgyalázónak, aki tetejébe még olvashatatlan is, nem építünk. Mégis, ez a múzeum létrejött, mégpedig 1962-ben, nyolcvan évvel Joyce születése, s negyven évvel az Ulysses megjelenése után. Hogy létrejöhetett, ebben több tényező is közrejátszott, pontosabban fogalmazva: egymás kezére játszott. Rendkívül nagy szerepe volt benne annak a Magyarországról kevésbé látszó hatalmas arányú nemzetközi intézményrendszernek és munkának, amelyet angol nyelvterületen némi ironikus éllel „Joyce iparnak" neveznek, s amelynek kapacitása, kiadványok, konferenciák, folyóiratok, bibliográfiák, tudományos társaságok számában is kifejezhető súlya hovatovább egy másik hasonló irodalmi nagyüzem, a szintén némi éllel „iparként" emlegetett nemzetközi Shakespeare-filológiáéval vetekedik. Ennek a nemzetközi Joyce-kultusszal egybefonódó nemzetközi Joyce-iparnak a mérete és a tekintélye volt az, amely a Joyce