Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)
IV. Kitekintés: irodalmi kegyhelyek a nagyvilágban - Dávidházi Péter: Könyvtár, múzeum, szentély (A Folger Shakespeare Library szimbolikus jelentése)
transzcendencia iránti áhítat lélektani hatását erősíti. Egy művészetszociológiai elemzés kimutatta, a XIX. század utolsó harmadától fogva a befogadói és felhasználói magatartásformák előírt stilizálása, vagyis a mennél passzívabb viselkedés kötelezővé tétele összefüggött a művészet magas, illetve népszerű regiszterekre bontásával s a magas művészet szakralizálódásával, mely utóbbi státusváltozás Shakespeare műve esetében is megtörtént 9 - alighanem innen érthetjük meg a zizegő párnácskák üzenetét. A légkindicionáló berendezésre nézve ugyanígy igaz, hogy a papírt védi a forró és nedves washingtoni nyár klímájától, s hogy nélküle csakugyan nehéz lett volna áttérni a levélbeni adatszolgáltatásról a szabad helyszíni kutatásra, ami társadalmi és politikai szempontból valóban nagy különbség 10 ; de ebben az eleve sokféleképpen szakralizáit környezetben e mesterségesen állandósított, természeti változások által nem háborítható belső éghajlatnak valláslélektani hatása is van, mely ugyanaz a földszinti olvasóteremben mint a könyvtár föld alatti szintjein: az olvasót égi, templomi, nem evilági hűvösség veszi körül. A könyvtári élet alkalmi érdekességei (ebédidei előadások, szemináriumok, koncertek) helyett a napirend egy látszólag triviális epizódját érdemes közelebbről megfigyelni, mert rejtett szertartást ismerhetünk fól benne. ,,A Folger hagyományos társasági eseménye a tea felszolgálása", olvashatjuk Karen L. Greene Folger Fellows' Handbook (Folger ösztöndíjasok kézikönyve) című füzetkéjében, amelyből minden vendégkutató már érkezésekor kap egy példányt. „A Könyvtár hétfőtől péntekig minden délután 3.00-tól 3.30-ig szolgálja fel a teát. A tea, kávé és aprósütemények elfogyasztása szívélyes beszélgetés közepette történik." 11 Ami a valóságban úgy kezdődik, hogy pontban háromkor az ember abbahagyja a munkát, s lemegy e Tudor-stílusú alagsori társalgóba, az ún. Founders' Roomba, amely nevét onnan kapta, hogy eredetileg Folgerék magáncéljaira szánták. A kutatók sorban odatartják finom porcelán csészéiket a habfehérre mosott és ropogósra vasalt ruhájú személyzet elé, e kedvesen mosolygó asszonyságok kitöltik az óvilágbeli anyaországot idéző tradicionális teát vagy a hosszú 1ère eresztett amerikai kávét, a csészealj peremére ki-ki választhat magának a kirakott süteményekből, hogy azután a kis rakományt valamelyik asztalhoz vigye, s letelepedjék egy fotelba, ama szívélyes beszélgetéshez, amelyre a kézikönyv felhívta a figyelmét. Ha a csöndes duruzsolásban ilyenkor körülnézünk, szemünkbe tűnik, hogy a könyvtár olvasói túlnyomórészt milyen választékosan öltözködnek: a férfiakon nem ritka a világos vászonöltöny, fehér ing, sőt csokornyakkendő, a nők ruhája is némi keresett ünnepélyességet áraszt, úgyhogy szinte meglepődünk elvétve egy-egy farmernadrág láttán. Mintha egy régi, konszolidált tudósvilág emelkedett miliőjébe csöppentünk volna vissza. Stílszerű, hogy kevesen vagyunk, semmi zsúfoltság. (Hogy is lehetne másként, hiszen a fönti olvasóterem két nagy szárnyában is mindössze 30-30 ülőhely van, s három hónap alatt egyetlen esetre sem emlékszem, amikor ne lett volna bőven üres szék.) ,,E teákra az ösztöndíjasok vendégeket is meghívhatnak, korlátozott számban", tudjuk meg a kézikönyvből, s ez már csak azért is nagy szó, mert a vendégek itt vendéglátóik társaságában, azaz külön könyvtárosi felügyelet nélkül tartózkodhatnak. Fél négy-
