Kalla Zsuzsa szerk.: Tények és legendák, tárgyak és ereklyék (A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 1. Budapest, 1994)

II. Esettanulmányok: XIX. század - Ratzky Rita: Petőfi öltözködéséről

tűnőek. Otthonában, munka közben azonban mindig a kényelmet, a fesztelen megjelenést részesítette előnyben. Ingujjra vetkezett (mint Orlay Petőfi Mezőberényben című képén) vagy köntöst hordott mégpedig meglehetősen élénk mintával. 1846 tavaszán Dömsödön napközben „egy zöld és vörös kockával, keskeny sárga és kék csíkkal díszített hosszú úgynevezett vathmol (vattával bélelt, steppelt anyag - R. R.) köpönyeget" viselt.

37 1848 nyarán egy vidéki rokon Pestre látogatva, korai órában lepte meg: „Nyúlánk tagjait hosszú reggeli öltöny fedte, melynek alapszíne piros volt, sárga és kék virágokkal". E színorgia a korban nem szokatlan, még távol van a század második felének fekete-fehér-szürke férfidivata. A köntös mellé viselt házisapkát is, ami a kor lakásaiban egyszerűen a huzat ellen szolgált védelmül. Mennyire volt különc öltözködésében Petőfi, nehéz megítélni, különösen ha képét a kortársak tablójába illesztjük. Jókai alábbi leírása azért érdekes, mert a szereplők a költővel azonos társadalmi-társasági csoport tagjai: „Hogy Petőfi külső viseletében szerette az eredetiséget, az köztudomású adat. Egyszer Peleskei Nótárius-jelmezt visel, majd meg virágos fekete tafotából varratott atillát. Hasonlóban járt kedvencz művésze: Egressy Gábor is, a leghíresebb magyar tragikus színész; különbség csak az volt köztük, hogy a mig Petőfi, bokában zsinóros-gombos pantalonnal egészíté ki a jelmezest, addig Egressy magas szárú, kordován csizmát viselt: a hangulathoz tartozott, beszéd közben félkézzel a csizmaszárat legyúrni, hogy a csizma torka ráncot vessen. Hanem ezt senki sem találta különösnek. A mi időnkben minden ember ugy öltözködött, ahogy akart. A divatlapok csak női divatképeket közöltek, külföldi férfidivatot lefestve nem láttunk soha, csak díszmagyar ruhákat, kaczagányos vitézeket, s a szabókat még akkor szabóknak hittak, nem konfekteseknek. Azokat az urakat, akik párisi divatos ruhát viseltek, „arszlánoknak" neveztük. S iparkodtunk hozzájuk nem hasonlítani. Vahot Imre a saját divatképei után öltözködött, atillájáról vitézkötés lógott alá, alatta piros mellény. Vasvári Pálnak a magyarkájára emlékezem. Ez fűzöld zsinóros kabát volt, rendkívül bő, nyitott borjuszáju ujjakkal s ezeknek rózsaszín béllése volt; a szónoklat hevében az ujjakat könyökig felhajtó. Lisznyay Kálmán Viktóriája kőnyomatban is meg lett örökítve: buzavirágszin, csípőig érő dolmány, veres hajtókákkal és három sor ólompitykével a mellén. Hasonló díszítés a karjain és oldalzsebein, hozzá darutollas turi süveg. Sükei Károly inkább hajlott a keleti divathoz: egyszer piros fezt hordott a fején, másszor meg olyan hosszú cilindert, amilyent akkoriban csak Bukaresztbol lehetett hozatni. Kuthy Lajos bársonyban járt. Illett neki: szép fiu volt. Ellenben Bernáth Gazsi, az örök humor letéteményese, tetőtől talpig feketébe volt pánczélozva, még az inge is fekete selyem. Podmaniczky Frigyes az angol divatot egyesíté szerencsés összeállításban a magyarral. Bőséges kvekkert, magas inggallérokat és gomba idomú cserháti kalapot viselt. Irinyi jeleskedett az által, hogy elegáns frakkot, fehér mellényt, fehér