Bisztray Gyula szerk.: Mikszáth Kálmán 1847–1910 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 5. Budapest, 1961)
a figyelő, kommentáló csúfrándos okosságot. De általában nem közvetlenül, hanem a művészet sajátos nyelvén jutottak szóhoz nála a gondolatok: nem a fogalom, hanem a kép beszélt. Hiszen irodalomról szólva csak a hozzá nem értés méri az elmélkedő részek terjedelmén a gondolati erőt. Más itt a mérték. A művészetben a típus az, ami a teoretikus gondolkodásban a rögzítő fogalom. S Mikszáth a magyar széppróza egyik legnagyobb típusalkotója volt. A bűvös, átvilágító erő a szemében élt. Bármit rajzolt is: a fölényes életismeret az egyedi esetben rögtön észrevette az általános érvényt. A kaszát vásárló szegedi paraszt éppúgy típussá vált nála, mint Veréb bácsi a pálinkát kedvelő, egykedvű, öreg éjjeli őr vagy a tisztelt Ház fontoskodó akarnokhada. Nem kész anekdotasablonokat hordott magában: a látása volt olyan, hogy mindenben fel tudta fedezni a kínálkozó anekdotikus csattanót: az általánosítható gondolatot. Okos szeme volt. Kritikai realistaként nézte Mikszáth kora társadalmát. De erre elsősorban nem a közvetlenül bíráló részek sokasága és hangereje a fő bizonyíték. Nem azért volt nagy leleplező, mert gúnyos megjegyzéseket szórt szét műveiben az egykorú közviszonyokról, vagy mert a gyűlölet nehéz szavaival tudott szólani a középkor itt rekedt legfőbb erőiről: a nagybirtokos oligarchiáról és a klérusról. Aki pusztán kiragadott idézeteken szereti mérni egy-egy mű társadalombíráló hőfokát, így is észreveszi ugyan Mikszáthban az ítélő írót, de soha nem érti meg igazán realizmusát. Mert Mikszáth sokkalta többet adott művészetében egyes elszórt kritikai kitételeknél: a félfeudális magyar világ jellemző típusainak felfedésére volt benne erő. Észre tudta venni, milyen torzulásokat okozott egy idejét múlt társadalmi rend, az intézményesített történelmi késés a jellem, a morál terén. Azt tette, mit minden realista művész: típusokba zárta kora életét s így mondott róla ítéletet. S ha egy-egy író nemzeti jellegét mindenekelőtt az adja meg, mennyire képes műveiben a sajátos nemzeti történelmi út kialakította
