Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

a milliók!" Igaz, fiatal verseiben a csavargó dicsérete, a társadalom anarchista szemlélete is felbukkan, korai proletárverseiben sok a formai, tartalmi bizonytalanság. Nem volt ez másként József Attilánál sem, s így természetes ez. Ugyanakkor már első köteteiben az európai szocialista szabadságharc felé fordul, a megölt nagy spanyol költő, Garcia Lorca a testvére, mint a halott kínaiak, négerek, a névtelen spanyol forradalmár harcosok. S ki ne látná az ,,Ének a négerről, aki a városba ment" egyszerre szabadságharcos, imperializmus-ellenes és kommunista mondanivalóját? Csakhogy mindez nem direkt politikai frázisokon, tartalmatlan általánosságokban fejeződik ki, hanem a költői ábrázolás áttételein keresztül, a költői mondandó formát, zenét adó varázsán keresztül. * Néha úgy tűnik, irodalmi életünkben ma két irányzat is hat; egyrészt kötelező illendőség kimutatni a szocialista mondanivalót egy-egy költői műben, másrészt elavult és szégyenletes általánosság — nem a költészet lényegéhez tartozó. Az a meggyőződésünk: az igazat kell mondani. Krúdy nagyságát ne azon mérjük, hogy a kritikai vagy bármilyen realizmus vonásait belémagyarázhatjuk-e, de forduljunk szembe az olyan nézetekkel, hogy a vers értéke független mondandójától, s politikai tartalma ronthat csak rajta. Mintha kimondatlanul sokan vallanak Paul Valéry nézetét: a vers igazi hőse ritmusának édessége, ereje. ,,A vers csak cifra szolga" — válaszolhatnók Adyval. A ritmus is s minden formai eszköz akkor igazi érték, akkor lesz a vers jó szolgája, ha a mondanivalót, a tartalmat szolgálja, azt emeli a dallam, a zene magosára. Radnóti tudta ezt. Azért fordult egyre szögesebb gonddal a forma, a versbeli kifejezés felé, hogy minél félreérthetetlenebbül fejezze ki a mondanivalót, a vers igazi hősét. Azért térünk erre ki, mert a fiatal évek