Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

szókimondó versei után egyre nehezebbé vált kimondani a tiltakozó szót a fasizálódó haza, a fasizálódó Európa ellen, egyre nehezebbé vált a harmincas évek dereka óta a nyílt, világos beszéd. De Radnóti költészetének politikai mondanivalója ezekben az években sem halványodott el, ezekben az években sem tagadta meg—a reménytelen jövendővel viaskodva sem —világszemléletét. Hogyan föst tájképet nékünk a „Törvény"-ben 1935-ben: Az ősz emlékké válik és szikrázva élesül a szó mit lomb közt pirosan ejt a szél, szinte fütty már, mi ide ér, olyan sikoltva ejti el. Mert fagy készül itt, utána hull a hó majd s alákerül kegyetlen a földi mozgalom, de bujdos ott s egy hajnalon az új fű kidugja tőrét. Törvény ez, eddig ér ; erős a tél, de sűrű lázadás tör majd belőle föl tömötten. Velünk tartasz-é? — mögöttem súgva kérdez így a tájék.