Baróti Dezső szerk.: Radnóti Miklós 1909–1944 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 4. Budapest, 1959)

Az ökrök száján véres nyál csorog, az emberek mind véreset vizelnek, a század bűzös, vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál. Kell-e magyarázat ezekhez a sorokhoz, a kegyetlen és tiszta ábrázolás e műremekéhez, amely egyszerre leírás is, ítélet is — ítélet a halálra kész század felett s a gyilkolásra kész hóhérok fölött. A négy sor egyszerre politikai állásfoglalás, a magára hagyott humánum fellebbezése immár minden remény nélkül, s ugyanakkor érzékletes kifejezése a forma erejével a kimondhatatlan félelemnek és a kimondandó öntudatnak. Micsoda atmoszférát ád a két első rímtelen sor, a sorzáró mély és magas hangok egymásra felelésével s a ritmus tiszta, kemény lejtésével, s hogy felel egymásnak a két utolsó sor ríme, mily egyenesen, világosan vág a vers végére a halál, s hogy fú az f-eken keresztül az alliteráció ebben az utolsó sorban. Ilyenkor érezzük, ilyenkor is a költő győzelmét gyilkosai fölött. S végül, mert újra s újra végig kell élnünk ezeknek a verseknek utolsó üzenetét, ez a füzet küldi felénk a hírhedett Szentkirályszabadjáról az utolsó megformált szavakat. Itt írja, ahogy rekonstruálni lehetett, szinte már félholtan október 31-én az utolsó költeményt egyik munkaszolgálatos társa halálára. Ez lesz önmaga halotti verse is, saját halálának ábrázolása: