Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

és nyelvújítási túlfinomultságától való visszatérést jelentette a magyar vers népi stílusának Petőfi-féle hagyományaihoz: annyiban ez a fejlődés lépés is volt előre, de amennyiben az új népiesség szakítást jelentett Ady költészetének forradalmi lényegével és nem utolsósorban azzal, ami Ady lírájában komolyan előremutató volt: a magyar munkásosztály szerepének és jelentőségének megértésével a nagy magyar történelmi feladatok megoldásában, annyiban a húszas években diadalmaskodó új népiesség irányzata visszalépés volt. Ez az irányzat nemcsak a szimbolizmus dekadens tendenciáival való szakítást jelentette, hanem egyben az első világháború befejezése utáni forradalmi hullám elapadásával együtt jelentkező és elsősorban a weimari Németországban diadalmaskodó ,,új tárgyilagosság" magyarországi megfelelőjét. József Attila népiessége nem formai és tartalmi hátatfordítást jelent Ady forradalmi költészetének, hanem e költészet forradalmi tartalmának folytatását, sőt megerősítését. Az új népiességnek József Attilával egykorú képviselői Erdélyi József, Illyés Gyula stb. a kisemmizett magyar parasztság felé fordultak, ennyiben volt lírájuk objektíven az 1918 és 19-es forradalmak mulasztásainak és hibáinak kritikája. József Attila nem kisebb erővel és mélységgel fejezte ki ezt a fordulatot a parasztság felé, mint említett kortársai. De ő meg tudott maradni az urbánus, a városi forradalmi költészetnek és világnézetnek azon a magaslatán, amelyet a magyar fejlődés az 1919-es proletárforradalommal és Ady Endre lírájával elért. József Attila úgy tudott Petőfi Sándorhoz fordulni, hogy nem tagadta meg Ady Endrét, úgy tudott a magyar parasztság felé fordulni, hogy költészetének ,,népiességébe" beleértődött a városi munkásosztály forradalmi múltja, jelene és jövője. „Az utca és a föld fiának" nevezte magát, és ez az önjellemzés nemcsak életrajzi értelemben hiteles és találó, hanem lírájának lényegét illetően is. Ezért fűzte József Attilát erős és mély lelki rokonság François Villonhoz, akinek a húszas évek végén egyik első magyarországi fordítója volt. József Attilát Villon költészetében elsősorban