Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

vánvaló, hogy anyjáról szóló verseiben, nem az „anyakomplexus" jelentkezett, hanem egy nagyszerű proletáranya hősies életének és tragikus halálának állít emléket, és anyján keresztül minden dolgozó, szenvedő és a tőkés világban öröm nélkül pusztuló proletáranyának. Ezeknek a verseknek a megértéséhez egy szemernyi freudizmusra sincs szükség. Mint ahogy semmiféle „pszichózist" nem kell fölfedeznünk, semmiféle freudista magyarázathoz nem kell folyamodnunk, hogy megértsük „Gyermekké tettél" című (1936) versét. Gyermekké tettél. Hiába növesztett harminc csikorgó télen át a kín. Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg. Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim. Etess, nézd — éhezem. Takarj be — fázom. Ostoba vagyok — foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon. Mondd, — távozzon tőlem a félelem. Anyám kivert —• a küszöbön feküdtem — magamba bújtam volna, nem lehet — alattam kő és üresség fölöttem. Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.