Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

Vagy alkudoznak, vagy bölcseinek, de mind-mind pénzre vált reményt: ki szenet árul, ki szerelmet, ki pedig ilyen költeményt. S ha száját tátja a gyerek, és fölnéz rád, vagy pityereg, ne dőlj be néki, el ne hidd, hogy elkábítják elveid: nézz a furfangos csecsemőre : bömböl, hogy szánassa magát, de míg mosolyog az emlőre, növeszti körmét és fogát. (Világosítsd föl, 1936.) József Attila freudista volt, „freudista lélekelemzéssel" próbálta gyógyíttatni a forradalmi munkásmozgalomtól való elszakadása után egyre súlyosbodó idegbaját. Öngyilkossága után az akkori idegorvosok — nem utolsósorban saját tudatlanságuk leplezésére — „gyógyíthatatlan elmebajról", József Attila „lelki alkatának eredeti betegségéről" beszéltek, és ennek nyomán bizonyos polgári kritikusok költészetének utolsó periódusában is fölfedezni vélték a schizofrénia nyomait. A freudizmusban nagy szerepet játszó gyermekkori élmények neurotikus eluralkodására József Attila érzelemvilágán bizonyítékként a többi között felhozzák a költő meghalt anyja emlékét újra meg újra felidéző verseit. Pedig nyílta