Szántó Judit - Kovács Endréné szerk.: József Attila 1905–1937 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 3. Budapest, 1958)

A szocialista proletárlíra végső soron a polgári individualista magányosságlíra túlhaladására és leküzdésére kell, hogy vezessen, a líra és az epika közötti átmenetet jelző műfajok új felvirágzásához. Az epikai költészet újjászületéséhez. A szocialista lírikusoknál a szovjet költőktől Becherig és Hikmetig megvannak a tiszta lírikus költőtípus átalakulásának a kezdő lépései lírikus és epikus költővé. De hangsúlyozni akarom, hogy ez a fejlődés csak végső soron kell, hogy túlmenjen a polgári individualizmus izolált lírai hősének magányosság-költészetén, József Attila korában és bizonyos fokig ma is még e magányosságköltészet teljes és mechanikus „megszüntetése" nem a líra gazdagodásához, hanem szegényedéséhez vezetne, mint ahogy József Attila korában ez a magányosság-költészet szükségszerű mozzanata volt a szocialista költő ama feladatának és kötelességének, hogy lírájában tükrözze a világot, az embert és az ember érzéseit a maguk teljességében és egészében. A szocialista líra értelmének szektáns vulgarizátorai megfeledkeznek arról, hogy a költő és a vers osztályharcossá válása, a lírikus csatlakozása a harcoló munkásosztályhoz megteremti ugyan a feltételeit az elszigetelt individuum valóságos, tehát költői túlhaladásának is, de a feltételek megteremtődése nem jelenti a városi értelmiségi ember magányának azonnali megszűnését, a néppel való azonnali összeolvadását, visszaesések és válságok, belső harcok és szenvedések nélkül. Az individualista magányosságlíra történelmi és társadalmi talaja a városi élet, a város és a falu, a fizikai és a szellemi munka egymástól való elválása és, amíg mindez fennáll, a magányosság-érzelem a városi értelmiségi számára időnként szükségképpen felmerülő, tipikus lírai érzelem, amelynek kizárását a lírai költészetből, a szocialista lírából sem lehet kívánni és követelni. Arról nem is szólva, hogy a magányosságnak ez az érzése konkrét történelmi tartalmában koronként más és más, más volt Ady Endréé az első világháború előtt és alatt, és más volt József Attiláé az 1919-es magyar proletárforradalom bukása után, a magyar fasizmus