Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)

Ma már nem szükség Adyt minden ünnepi forduló alkalmával mindig újra meg újra felfedezni. Az Ady-filológia legnagyobbjai, Horváth János, Földessy Gyula, Hatvány Lajos, Schöpflin Aladár, Benedek Marcell, Bölöni György, Lukács György, Révai József az Ady-problémák dandárát megoldották, s az elmúlt tízegynéhány esztendő alatt Ady eljutott azokhoz, akik számára írt, a magyar néphez. Ma már ott tartunk, hogy életének s működésének szűkebb szakaszairól is olyan munkák látnak napvilágot, mint Hegedűs Nándor, Lengyel Géza monográfiái s Földessy Gyula gondozásában Akadémiánk teljes művének kritikai kiadását bocsátja sorra-rendre az olvasók rendelkezésére. Ám az ünnepi alkalom arra is alkalom, hogy egy olyan kérdésre vessünk fényt, melyet egyre inkább a hallgatás árnya fedez el. Irodalomtudományunkat s kritikánkat joggal éri a vád, hogy irodalmunkkal túlságig belterjesen foglalkozunk, s mert: ügyet sem vetünk a világirodalmi arányokra, felnagyítjuk íróink jelentőségét. Ez általában igaz. De Ady esetében éppen a fordítottja történik. Adyt mindig a magyar irodalom belső arányai szerint értékeljük s ezért elhomályosul előttünk valóságos, világirodalmi rangja. Mikszáth, Móricz Zsigmond jelentős kritikai realisták, de mert nem Tolsztoj, Dosztojevszkij mértékével mérjük Mikszáthot, de mert feledjük, hogy Móricz Zsigmond Gorkij, Thomas Mann, Solohov kortársa, értékelésüknél elvetjük a sulykot. Ady esetében szerénykedünk. A szűkös hazai perspektíva falai közt nem látjuk, hogy van a világirodalomnak egy olyan szakasza, melyben övé a legtisztább emberi hang. Ady kortársai — Alakszandr Alekszandrovics Blok, Francis Jammes, John Masefield, Rainer Maria Rilke, Alexandru Torna, William Butler Yeats, Stefan George, Petr Bezruc stb., e neveket csak példaképp emelem ki egy sokkal gazdagabb névsorból — mind döntő szavait mondták ki a világirodalomnak. De ki az e gazdag névsorban, aki a legdöntőbb percekben úgy szólt, mint Ady, ki 1905-ben közel félszáz cikkben foglalkozott az orosz forradalommal s ki ez időtől költészetének