Sára Péter - Pölöskei Ferencné szerk.: Ady Endre 1877–1919 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 2. Budapest, 1957)
így villan egymásba költészetében a reménytelenség és a remény, mint az „Üj versek" hangütésében: De addig sírva, kínban, mit se várva Mégis csak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis új és magyar. így torlik egybe a „Magyar jakobinus dalá"-ban az „álmos, szegény Magyarország" sorsáért feljajduló hazafisággal szolganépeket ébresztő nemzetközi forradalmiság: Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot Mi, elnyomottak, összetörtek, Magyarok és nem-magyarok? S ez az ellentéteket egységbe fogó líraiság nem csak politikai ihletésű verseiben van meg. Apját s önmagát így állítja egymással szembe: „Apa, fiú: € gy Igen s egy Nem." Anyja szépségét így idézi:
