Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

Harmincnégy évig élt Nagyszalontán; emlékeiben, érzéseiben, vágyaiban mindig e városiasodó bihari nagyfalu lakója maradt. Oda fűzték a verség s hagyomány szálai, ott született, ott bontakozott ki ifjúsága; onnan próbált kitörni s oda menekült vissza megcsúfolt álmokkal s azzal az egész életére megriasztó tanulsággal, hogy nem való másnak, mint „közönséges embernek". Onnan házasodott, ott születtek gyermekei. Ott írta első nagy műveit; onnan kelt szárnyra másodszor is, mikor eljutott hozzá Petőfi harsány kiáltása, s az örök otthon védő sűrűjébe húzódott vissza másodszor is, amikor 1848—49 ,,világcsodá"-jának összeomlásakor ő is ,,alól bukott". Nagykőrösről családjával együtt odajárt ,,haza"; lányát oda adta férjhez s ott építgette, a pesti sivatagból elvágyódva, álmai „csendes fészkét, zöld lomb árnyán". Szalontán nem volt nagybirtok, sem magasrangú hivatalnokréteg; Arany viszonylag egységes társadalomban nevelődött fel. Szegény parasztgyermeknek született; a feljutásra két útja volt: egyik a módos gazdák, másik a kutyabőr nélküli értelmiség világába vezetett. Mindkét életforma erősen befolyásolta. Egész életében azért takarékoskodott, hogy a függetlenségét biztosító birtokocskát megszerezhesse. A nép világa vérében hordott valóság volt: a nemzet költőjében is megmaradt a szívós paraszti törekedés; az Akadémia főtitkára, az európai műveltségű lángelme a falusi világ felé fordult vággyal élt otthonában, mely a pesti palotában is vidékies volt. De egész életét szolgálatban töltötte s mindvégig mintaszerűen látta el hivatalát. Költői művein csak szabad idejében s olyankor dolgozott, amikor valamilyen erős külső hatás ragadta el, vagy lebírhatatlan kényszer hajtotta.