Keresztury Dezső - V. Nyilassy Vilma - Illés Lászlóné: Arany János 1817–1882 (A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai 1. Budapest, 1957)

Élete tehát két egymástól erősen elidegenedett körben játszódott le: hivatalában és költészetében. Ötven éves koráig szegény ember volt, s hiányzott belőle is és családjából is az anyagi gondot könnyen viselő cigányvér. Mindenképpen azon igyekezett, hogy anyagi jólétét polgári keretek közt s a polgárerény tisztaságával biztosítsa. Látta, tapasztalta, mit jelent a kibontakozó kapitalizmusban a pénznek kiszolgáltatva lenni, mit különösen annak, aki tolla után kénytelen élni, holott mindennél többre tartja az írás hitelét, tisztaságát: az író erkölcsi függetlenségét. A természetének és körülményeinek megfelelő megoldást így fogalmazta meg: az ember éljen meg hivatali munkájából, hogy a költő független lehessen. Ezért nem mert Pestre menni néplap-szerkesztőnek, ezért maradt inkább Nagykőrös megszokott sivatagában, ezért vállalta a „biztos" akadémiai állást, termő férfikora évtizedes fogságát. Ez az egészségtelen, néha már-már a tudathasadásig fokozódó kettősség rendkívüli mértékben korlátozta, sokszor hosszú időre teljesen megbénította alkotóerejét. Ha polgári kötelességei és költői vágyai összeütköztek, ő is, mint kora annyi nagy szelleme, „eszével zsarnokoskodott szívén". Mentől jobban hivatala foglyának érezte azonban magát, annál jobban elzáródtak költészetének forrásai. Évekig élt teljes reménytelenségbe süppedve, töredékei között, és csak a külső kényszer, a baráti unszolás vagy az élet gyógyulást kereső ösztöne tudta visszaterelni költői munkáihoz. „Vágytam a függetlenségre s mégis hordám láncomat, nehogy a küzdés elvégre súlyosbítsa sorsomat": e sorokat egész élete fölé odaírhatta volna keserű mottóul. Természetéből első látásra csaknem teljesen hiányzott a merész köz-