Friedrich Ildikó szerk.: Élet és Literatúra. Muzárion. 1826–1833. Repertórium (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. 19. századi magyar folyóiratok repertóriumai, Budapest, 1991)

Fenyő István: Egy különös és különleges folyóirat: az Élet és Literatúra

Zrínyi-drámájáról írott tanulmányában az egyéni alkotás síkján igazolja: egy egyedi produkcióban tükröztetve az új igények és a meghaladott gyakorlat kollízióját, nemkülönben pedig az egyéni és a nemzeti karakter, valamint a kor megfelelését, az individuális emberi lényeg történeti meghatározottságát. A folyóiratnak csak a következő kötetében jelent meg, de e három Kölcsey-tanulmánnyal szorosan összefügg a negyedik: a Töredékek a vallásról, mely az ezekben foglalt evolucionista eszmélkedés általánosító értelmezését adja meg. Itt kerül sor a historizmus és a fejlődéseszme általános történetfilozófiai alapelvének körvonalazására. E fejtegetésekben az egyensúly, az egyeztetés, a kiegyenlítés, a mértéktartás, az előremozdulás folyamatosságának és fokozatosságának axiómái kerülnek középpontba. A történeti századok legfőbb tanulságává pedig a középút válik — a forradalomnak, mindennemű nem „szervesen gyökerező" változásnak elutasítása. A fejlődéselvnek az Elet és Literatúrában természetesen megvolt a maga időszerű éle, "harci feladata". Főként az ún. nemesi „eredetiség" híveivel szemben. Amikor például Kölcsey és Döbrentei Gábor 18131817. évi levélváltásának közlése során a költő-kritikus odanyilatkozik, hogy a magyar nyelvnek nincs — szerencsére nincs — konstrukciója, a nyelv maga meghatározza magát, e maradi szemlélettel veszi fel a küzdelmet: felfogással, mely a nyelvet (és az irodalmat) eleve adott, immanens és a priori nemzeti vonások mechanikus érvényesülésének tekintette, valamely vele született misztikus lényeg megvalósulásának. Az ő nyomán halad Kazinczy is e levélváltás bírálatában, amikor tiltakozik egy-egy kor szintjének abszolutizálása ellen, hangsúlyozva, hogy minden időszaknak megvan a maga tiszta magyarsága, Vörösmartyé éppúgy tiszta, mint Gyöngyösié. De a fejlődéselvet fordítják Kazinczy ellenébe is akkor, amikor a maga meghaladott ízlését tekinti változatlan eszményképnek. Amikor például 1829-ben megjelenteti újabb, az addigiaknál is élesebb támadását Csokonai ellen, vagy amikor az ifjú Szontagh Gusztáv kritikussal vitázva továbbra is a fordításokat ajánlja — még a Zalán futásává] szemben is. Az előbbi esetben Szemeréék akként válaszolnak, hogy a széphalmi vezér támadása után közvetlenül tördeltetik egyik legkedvesebb tanítványának, Fáy Andrásnak Házi-rostáját, ki itt megkezdi Csokonai