Pesti Ernő szerk.: Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1982)
Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939
erőszakkal felszámolják. Az Est-lapok egykori munkatársai közül többen az emigrációban keresik a menekülés útját, sokan kerülnek börtönbe, lágerekbe, büntetőszázadokba, s még többen pusztulnak el a fasizmus áldozataiként. A lapkonszern életének legválságosabb korszaka az 1920-1922 közötti periódus. Ez egyben a legellentmondásosabb is. Az ellenforradalmi kurzus nyíltan, agresszívan és programatikusan antiliberális volt. Az Est-lapok mégis - miközben felvették a harcot a polgári szabadságjogok védelmében - tevékenyen közreműködtek a Horthyrendszer konszolidációjában.. Az Est-konszern lapjait elsősorban a városi polgárság, kispolgárság, értelmiségiek, tisztviselők olvasták. Sok volt közöttük az asszimilálódott zsidó. Ezek a rétegek elutasítottak mindenfajta radikalizmust, a baloldalit és a jobboldalit egyaránt. Eszmeileg a polgári liberalizmus talaján állottak, gazdaságilag a szabadverseny elveit vallották, politikailag a törvényes rend helyreállítását kívánták, ezen belül a polgári szabadságjogok megvédését. A konszolidáció előrehaladtával párhuzamosan mind erőteljesebben követeltek részt a politikai hatalomból, hogy megfelelően biztosítsák gazdasági érdekeik érvényesülését. Határozottan és egyértelműen a polgári társadalom, a tőkés rend gazdasági hívei voltak. Ezzel magyarázható az az alapvető politikai paradoxon, amelyből számos további ellentmondás eredt. Bár eszmeileg a baloldali polgári liberalizmus közelebb állónak látszott a demokratikus hagyományokból kinőtt baloldali forradalmi mozgalmakhoz, mint a nyíltan antidemokratikus szélsőjobboldali áramlatokhoz, a liberális burzsoázia mégis kevésbé volt érzékeny az ellenforradalom és a fasizmus brutális erőszakjára, mint a marxista pártok törekvéseire. A szélsőjobboldal ugyanis nem fenyegette alapjaiban és létében a polgári, tőkés rendszert, sőt annak végső oltalmaként hatott. Ennek tulajdonítható, hogy az európai polgári értelmiség sok kiváló személyisége, mint G. B. Shaw, Lloyd George, Giolitti, Amendola, Croce, sőt maga Thomas Mann is csak későn ismerték fel a fasizmusban rejlő pusztító fenyegetést, s kezdetben közönnyel, helyenként megértéssel fogadták jelentkezését. Tapasztalható ez a jelenség Az Estlapok hasábjain is, nemcsak az ellenforradalmi rendszer vonatkozásában, hanem az olasz fasizmus irányában is. A magyar liberális polgárság kímélte Mussolinit, nagy toleranciát tanúsított iránta, sőt nem egy esetben kifejezésre juttatta rokonszenvét is. Fordulatot csak Hitler hatalomra jutása hozott, akinek dühödt antiszemitizmusa eleve lehetetlenné tette a kompromisszumnak bármilyen változatát. Az ellentmondás kirívó és visszataszító módon jelentkezett Az Est-lapok hasábjain. Leleplezte és kipellengérezte a különítményesek rémtetteit, de megvédelmezte Horthyt és a Nemzeti Hadsereget (amelynek tisztjei közül kerültek ki a terroristák) a külföld, főleg a "bolsevista propaganda" rágalmaitól. 1920. március 13-án Az Est azt írja Ostenburg Gyula századosról, kinek különítménye gyilkolta meg Somogyit és Bacsót, hogy "derék magyar tiszt", és hozzáteszi, "a képviselő urak nyugodjanak meg, mert a dunaparti palotában csak addig ülhetnek össze nyugodt tanácskozásra, amíg ezek a politikán felül- és kívülálló Ostenburgok a helyükön vannak". A liberális Az Est tehát Ostenburg oltalmába helyezte a magyar parlamentet. Az Est-lapok az "okos konzervativizmus" és az "ésszerű liberalizmus" egybehangolásának szükségességét prédikálják. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy miközben tiltakoznak a cenzúra ellen, kiállnak a sajtószabadságért, lelkesen helyeslik a kormány minden lépését, amely a "vörös métely" ellen irányul. Szégyenteljesen megtagadnak mindenfajta közösséget nemcsak a Tanácsköztársasággal, hanem az 1918-as polgári forradalommal is. Uszító hangú beszámolókat közölnek a "láncravert terroristákról", a rövidéletű kommün bíróság elé állított volt tisztségviselőiről. Jellemző a földreform kérdésében elfoglalt álláspontjuknak módosulása. Kezdetben lelkesen támogatják Nagyatádi Szabó Istvánék mçrsékelt reformprogramját, mivel ezek a kisgazdák "a legerélyesebben állnak minden forradalmi erőszakos gondolattal szemben". (Magyarország 1919. XI. 2.) Miután azonban a kormánykoalíción belül felülkerekednek a "rend-párti" konzervatív agráriusok, a nagybirtokosok, ugyanez a Magyarország