Pesti Ernő szerk.: Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1982)
Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939
téztek erős támadást az Athenaeum ellen, mert Az Est-konszern tagjai felszaladtak barátjukhoz, Horthy Miklóshoz. Horthy Miklós megnyugtatta barátját, hogy nem kell komoly támadástól tartania, és hogy ő különben is gondoskodik a rendó'rség útján Az Est, a Pesti Napló és a Magyarország védelméről. " A szövegelemzés kétséget ébreszt az értesülés pontossága és hitele felől ("konszern tag jai" szaladtak fel; Horthy megnyugtatta "barát ját" ; Horthy egyrészt tudja, hogy "nem kell komoly támadástól tartani", tehát beavatott a terrorakcióba, másrészt hatékony védelmet ígér és nyújt). De nem is ez a lényeg, aminthogy a szélsőjobboldali demagógia jelentősége sem annak valóságtartalmából fakad. A múlt dokumentumai is azt bizonyítják, hogy a baloldali emigráció szinte ugyanolyan szenvedéllyel ostorozta Az Est-lapok opportunizmusát, konformizmusát, kollaborációs ügybuzgalmát, mint az ellenforradalmi rendszer terrorját, rágalmait, képmutatását. Gábor Andor 1920-ban így jellemezte Az Estet: "Dideregve az agyoncsapás félelmétől, Miklós Andor a kufárkodás és a szétrohadás legutolsó stádiumában kukacoskodó magyar sajtófekély lapjában, »Az Estei, e nemzetiszínű mérgezett klozettpapíron, mely már minden rendszer jegyében a használat után van, cikket közöl, amiben Horthy kormányzó nyilatkozik..." (Gábor Andor: fgy kezdődött... Bp., 1945. Hungária, 59. 1.) Amikor a szélsőjobboldal a lap és főszerkesztője fizikai megsemmisítését követelte. Göndör Ferenc 1921, február 21-én így írt Bécsben Az Ember című hetilapban: "Nem kár Az Estért, dögöljön meg. " Az ellenforradalmi terror vérgőzös, gyűlölködő légkörében tombolt a vad demagógia, burjánzott a felelőtlen uszítás, a levert forradalmak vereséghangulata és a tehetetlen elkeseredés indulata, az emigráns pszichózis pedig eredményezhetett bizonyos szemlélettorzulásokat, aránytévesztést, túlzást, de politikailag lényegében érthető és motivált volt mind a szélsőjobboldal végzetes agresszivitása, mind a forradalmi és demokrata baloldal nyugtalansága, gyanakvása és bizalmatlansága. Félreismerhetetlen volt ugyanis kezdettől fogva Az Est-lapoknak az a szívós igyekezete, hogy integrálódjanak az ellenforradalmi rendszerbe, és a rendszer konszolidációjának aktív részeivé váljanak. Az idők múlásával mind nyilvánvalóbb lett, hogy ezt a törekvésüket siker koronázza. A tendencia joggal nyugtalanította a szélsőjobboldalt. Hiszen ez azt jelezte, hogy az ellenforradalom rohamcsapatainak, a terroristáknak, a különítményeseknek, a különböző fajvédő, szélsőséges szervezeteknek politikailag bealkonyult. Ha a kormány a konszolidáció érdekében megtűri a liberális sajtót, akkor a szélsőjobb útjában áll e folyamatnak. Az utóbbi terhére lesz Horthynak, Bethlennek, Telekinek, akiknek az előbb említett csoportok szövetsége a fehérterror kedvezőtlen külföldi visszhangja miatt amúgyis kényelmetlenné vált. A különítményesekre, miután terrorjukkal megteremtették a konszolidáció alapját, többé nem volt szükség. A vad kirohanások, a terrorcselekmények, "vádiratok" tehát - közvetve - a kormánynak szánt figyelmeztetések is voltak. A forradalmi baloldal pedig jogosan föltételezte, hogy Az Est szalonképességének ára a szocializmus és a polgári radikalizmus iránti egykori rokonszenv megtagadása, elárulása lesz. Ennek meglátásához egyébként nem is kellett jóstehetség, hiszen Az Est-lapok már 1919 őszétől megkezdték a kommunisták és a Tanácsköztársaság elleni uszítást, és mindenfajta kibúvóval és utólagos szidalmazással igyekeztek feledtetni októbrista kompromittáltságukat. Csakhogy ez a gyalázat nem Az Est magánbűne volt, a közerkölcsöket tükrözte: a magyar liberális burzsoázia gondolkodásának és magatartásának volt a kifejezője. A politikai kétarcúság, a köpönyegforgatás, az árral való úszás szinte szinonimája lett Miklós Andor személyiségének és Az Est-lapoknak. Nem is alaptalanul. Különösen szemléltetően bizonyítható ez a szellemi kufárkodás a válság esztendeiben, a történelmi sorsfordulók idején, 1914 és 1921 között. Innen ered Az Est rossz híre. Mert való igaz, hogy az első világháború kitörésekor Az Est, beilleszkedve az egész sajtó kórusába, diadalittasan üdvözölte a hadüzenetet, majd alaposan kivette a
