Pesti Ernő szerk.: Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924) (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, Budapest, 1982)

Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939

részét a háborús uszításból, hogy azután 1916-tól, amikor megingott a gyó'zelembe vetett feltétlen bizalom, hangfogóval tompítsa lelkesedését, kritikus, szkeptikus ész­revételeknek is teret adjon, végül közvetlenül az őszirózsás forradalom előtt, 1918 októberében - ugyancsak a polgári sajtó többségének példáját követve - Károlyi Mi­hály oldalára állt. Kezdetben nem maradt ki a polgári forradalom dicsőségét zengők szinte unisono karából, de később, látván az elkésett kísérlet kilátástalanságát, bí­ráló hangnemre váltott át - akárcsak laptársainak java része. Még a Tanácsköztár­saságnak is fölajánlotta szolgálatait. Hasztalan, mert előbb államosították, majd megszüntették. Az Est sem kerülte el sorsát - a többi polgári laphoz hasonlóan. S tény az is, hogy 1919 novemberében Az Est volt az első fővárosi lap, amely hosszú, reprezentatív, alázatos és visszataszítóan törleszkedő interjút közölt Horthy Miklóssal, hogy aztán addig "bizonyítson", míg sikerül kisajátítania "Őfelsége vég­telen lojális ellenzékének" kiváltságát. Mindez tagadhatatlan valóság. A hitelesség kedvéért azonban egyetlen "apró" kiegészítésre szorul e kétségbevonhatatlan, doku­mentumokból összerakott portré. E képnek nincs mélysége, hiányzik vagy elmosódott a történelmi háttere. Mert ellentétben az őt ért támadásokkal, Az Est csekély mér­tékben volt a korabeli közvélemény alakítója, hanem inkább annak tükrözője. Tömeg­kommunikációs tömegtermék volt, újság-árucikk. Legfőbb törekvése a kelendőség, a színvonal, az értékteremtés és a befolyásolás is ennek volt alárendelve. A közönség ízlését elsősorban nem fejleszteni, hanem kiszolgálni kívánta. Tünet volt Az Est. Erőteljes és szembeszökő színfoltja korának, ez a kor pedig - s ezt nem szabad szem elől téveszteni - a magyar tőkés társadalom fellendülésének, háborús válságá­nak, megrendülésének, majd stabilizációjának és újabb gazdasági és politikai válsá­gának korszaka volt. Ebben a periódusban Az Est egy társadalmi réteg, a liberális burzsoázia érdekeinek volt kifejezője és képviselője. Csak e társadalmi-történelmi összefüggés keretében elemezhetők hibái és erényei. Toldy István, a hazai nemzeti polgári liberalizmusnak egyik legmarkánsabb kép­viselője leplezetlen kritikával találóan jegyezte meg koráról, de a későbbi, általunk érintett időszakra is érvényesen: "politikánk, államunk ugyan liberális, társadalmunk azonban rendi és konzervatív". A magyar liberális polgárság társadalomszemlélete valóban konzervatív, retrográd volt, s e megállapítást kiegészítve tegyük hozzá, nemzeti politikája pedig oly szélsőségesen nacionalista, mint az egész magyar ural­kodó osztályé. Ez a bírálat azonban nemcsak a magyar polgári liberalizmusra érvé­nyes. Sőt, nem is csak Kelet- és Közép-Európára alkalmazható. A polgárság hatal­mának megszilárdulásával és a munkásmozgalom kibontakozásával egyetemes mére­tekben mind kirívóbbá vált a liberális polgárság elvi, eszmei programja és annak gyakorlati alkalmazása, politikája közötti diszkrepancia. Gondoljunk csak a liberaliz­mus klasszikus példaképének tartott Angliára, ahol a birodalmi politika kérdésében és a társadalmi reform ellenzésében a konzervatív és a liberális párt között annyira elmosódott a különbség, hogy a két világháború közötti időszakban a liberálisok gya­korlatilag elveszítették létezésük jogosultságát. Amennyire indokolt és szükséges te­hát a polgári liberalizmus elemző bírálata, annyira felszínes és leegyszerűsítő az a beállítás, amely a kor meghatározó eszmeáramlatának válságjeleit, torzulásait egyé­nek jellembeli fogyatkozásaira vagy intézmények, vállalatok működésére korlátozza. Évtizedek távlatából Miklós Andor pályája rendkívülinek, kalandosnak, szinte megfejthetetlennek tűnhet. A maga korában archetípusa a polgári karriernek. Egy­szeri zsidó család gyermeke. Apja, Klein Sándor árverési ügynök nem tudta nevel­tetni. A kereskedelmi iskolát sem végezte el. Tizenöt éves korában kezdett dolgoz­ni mint nyomdai kifutó. 1903-ban hirdetési ügynök lett a Pesti Naplónál, majd a köz­gazdasági rovat munkatársa, végül a rovat vezetője. Itt alapozta meg pályáját. Ebből a pozíciójából építette ki azokat az ismeretségeket, kapcsolatokat, amelyeket utóbb oly gyümölcsözően kamatoztatott, itt teremtette meg az önálló lapalapítás anyagi fel­tételeit. Ebben az időben ugyanis bevett szokás volt, hogy bankok, vállalatok, cégek rv

Next

/
Oldalképek
Tartalom