Lakatos Éva szerk.: A Toll 1929–1938 (A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei, B. sorozat 9. Budapest, 1977)
Komlós Aladár: „A Toll"-ról
A TOLLRÓL Mikor A Toll első száma 1929. április 8.-án megjelent, az irodalombarátok közül még sokan emlékeztek, hogy 1914-ben már volt egy hasonló című folyóirat. Annak is Kaczér Vilmos volt a szerkesztője, az is Molnár Ferenc, Kosztolányi, Szini Gyula, Szász Zoltán, Szomory Dezső és Karinthy Frigyes írásait hozta, s néha különszámot adott ki olyan események közlése végett, mint hogy valamely író egy hosszú novellát vagy egy egyfelvonásost írt. De a háború-előtti folyóirat mégis más volt, mint háborúutáni utódja; amaz igazi békebeli lap volt, irodalmi és kritikai szemle, nem bántott, nem támadott senkit, nem volt benne harag, gúny és epe. Mikor 15 év múlva újból megindult, még mindig és már megint - az irodalmi életben ismeretlen - Kaczér Vilmos szerkesztette (akit egy kitűnő írónk összetévesztett Kaczér Illéssel, a cionista regényíróval s nevét még a Magyar Irodalmi Lexikon is elfelejtette közölni), egyike első íróinknak, akik 1890 körül Párizsban jártak, Justh Zsigmonddal, Szomoryval, Heltaival egyidőben. Apró termetű, vézna, szerény, galambepéjű, szelíd emberke volt, senkit sem bántott és mindenki szerette. 1914-ben megszerezte a lapkiadás jogát, de laptulajdonosi mivoltával nem élt vissza, A Tollba évenként csak egyszer helyezte el egy-egy regénykéjét, novelláját vagy cikkét, amelyek egyébként elegáns íráskultúráról tanúskodtak. Szegény ember volt, A Tollat az előfizetők és a példányonként vásárlók pénzéből és a hirdetésekből tartotta fenn. Meg a bankok támogatásából, — viszonzásul helyt adott közgazdasági közleményeiknek. \ ; 7 a szerény, apróka apóka a kor legdühösebb lapját, A Tollat szerkesztette. Azazhogy csak annyiban szerkesztette, hogy segítette összeállítani a munkatársak gárdáját, ezek aztán úgyszólván tetszésük szerint írhatták a lapban, amit akartak. A Toll „irodalmi és kritikai hetilapénak minősítette magát, politikával tilos volt foglalkoznia. Bár csak keveset tudott fizetni munkatársainak, azok mégis hűek maradtak hozzá. Egyfelől, mert szerették a szerkesztőt, a szelíd, mondhatnám alázatos, tisztelettudó bácsit, aki hasonlóképpen pöttöm feleségével karonfogva járt a kéziratért és hozta bocsánatkérően az ugyancsak kisméretű honoráriumot. Szerettük magát a lapot is, mert Kaczér bácsi nem dirigált, tudtommal soha kéziratot vissza nem adott, úgy hogy A Tollat szinte magunkénak éreztük. Kaczér bácsi munkatársainak olyan írását is közölte, amellyel nem értett egyet (mint az én Bródy-cikkem, Ignotus Pál támadását Heltai vagy Karinthy ellen, stb.) Tisztelte, sőt szerette munkatársait. Feltétlenül megbízott bennük. József Attilát csak úgy emlegette: „Attila úr biztosan nagyon szépet fog írni."
