Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

Petőfi Napjai: 1845 61 Ámbár tehát nemesb egyediséget tüntet fel Herényi, nem tagadhatni, hogy költői tehetségre nézve Petőfi felebb áll. Ennek dalait a compositio tisztasága, átlátszósága emeli társáéi fölibe, s a milly jól vannak gondolva, szintolly szerencsés a kivitel: mindenütt sem több, sem kevesebb, sem egyéb, mint mit a gondolat helyes világítása kiván, s ez öntudatos dolgozót — könnyűsége, melly nem fajul hanyagsággá, erőt, technicája gondot, correctiót mutat; a nyelvet teljes hatalmában tartja. Azonkívül Kerényi alanyi köre szűkebb, az érzésben lágyságra hajlik, az életnézetben bizonyos egyszinü érzékeny elfogultság észrevehetők : Petőfinél egyfelül bensőség érzelgés nélkül, gyöngédség affectatio nélkül; másfelül valóságos derült jó kedv, csapongás nélkül. Nem hiányzik ugyan néha a sötétebb hangulat is, millyent ifjúi vágyak be nem teljesülése szül, de még mindig költői alappal. Óhajtjuk, hogy az a világnézet, mdy szerzőnknek egy ujabb versét („A világ és én", P. Divatlap 12. d. sz.) szülte, szeszély legyen, ne valóság; mert az embergyülölés és lenézés maszlaga minden költészetnek. A költészet első eleme a szeretet; a melly kebel a legkeserűbb tapasztalások után is, legalább egy embert, sőt az embertől elvo.natkozva is, az emberiséget nem tudja szeretni, annak költészete tövis rózsa nélkül, s az már nem költészet. Más, a mit óhajtunk, hogy az élénk képzelem, a gondolatgazdagság s e könnyűség szerzőnket sokatirásra ne csábítsák. A legjelesb költői tehetségnek sem ollyan minden képe, gondolata, érzése, hogy azt érdemes legyen azonnal dalba foglalni. Nem lehetünk mindig lelkesedve, s nem is a lelkesedés ostromában készül a legszerencsésb mű: olly óráját kivánja az a nyugalomnak, mellyben, mit a lelkesedés a lélekbe lerakott, eltölt, de el nem foglalt elmével, öntudatosan tudjuk szavakba fűzni. Nem szükség idézetekkel bizonyítani, milly kevés dal jut a nagy költőknél egy-egy évre. A sas sem olly szapora, mint jó házi madaraink, de a kit szül, sas leszen. — Legyen itt mellékesen „A helység kalapácsa" is említve, ugyanazon szerzőtől, mellyet ez