Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

60 Petőfi-Könyvtár darabok (Hazámban, Két vándor, Távolból, Füstbe ment terv, Levél öcsémhez; s ismét Katona barátomhoz, kétszer is, Végszó) azok, mik a kötet olvasása alatt szivünkbe s emlékezetünkbe leginkább tapadnak. Ezt kiemelve, nem kívánjuk Kerényi erkölcsi becsét legkisebbé is háttérbe szorítani, az ő éltére hihetőleg más csillag tekintett, s mi amannak, mostohább, ridegebb állapotban, olly kimondhatatlanul kedves fájdalmat és örömet adott, ezzel, szerencsésb lelki helyzetben ugy nem éreztette magát, valamint az igazán egészséges nem érzi teste ép részeit, hanem ezek csak akkor lépnek öntudatában, midőn szenvedőkké lesznek. Kerényi minden emberiért, minden szépért lángol: lantja nem dicsőit semmit, mint a nemeset; mig Petőfi egyediségének egy más, egy olly oldalát is mutatja fel, melly a művelt emberiség hajlamai körén kívül fekszik: a dorbézolás, éjjeli időtöltések, rendetlen élet szeretetét. A bor mindenkor olly théma volt, mely mnt kedvderítő^ búszélesztő, a szellemi életet apró nyűgeiből kiemelő s megfeszítő, tehát hatásaiban szellemi élv, a költők kedvezését birta, de csak mint illyen, azaz mint eszköz: a mi költőnknél közvetlen éleménykint fordul elő, a mi lenni a jobb társaság emberénél csakugyan megszűnt. Ezért minden, a mai világ erkölcsi csúcsán álló költő — s a költőnek mindig ott kell állni — csakugyan tiltakozni fog olly társ ellen, kinek nézete a tivornyát a költőiséggel azonítva kiált fel: „Költő vagyok, költőileg kell Végig rohannom az életuton !" S bár elégtételt nyújt a „Betegségemben" czimű dal, melly a „Javulási szándék" szép ellentéte, de csak felfelmerül ismét ez irány, s még oly darabban is, mint a „Levél Kerényihez", hol a baráti emlékezés tetőpontja a „rusztizás", s a baráti örömek versiója az „áldomásozás"