Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)
1846.
232 Petőfi-Könyvtár te csodálatra méltó hős! „hirtelen odaugrik, az eb megijedt — elszaladt — s neki hagyta prédáját. Ezen nagy szépségű jelenetet ismét egy mély, geniális reflexió követi. S szerző így beszélteti hősét: „Sokan nem is gondolják, millyen jól esik néha az utczán csontot szopogatni, mellynek húsát már leették valamelly házban." — Vagy talán ezek mögött valami irányt keressünk? talán a kor hiányaira czélzással vannak? Ha igen — ugy ez éhes hősnek egészen máskép kelletett volna magát bemutatnia. Ha az álladalmi szerkezetek legtökélyesb utópiáját vesszük is föl, bizonyára olly hivalkodó semmiházi itt sem érdemelne egyebet, mint kutyarágott csontot . . . Nem lehet állodalmat képzelni, melly czélul az ólálkodó naplopók és ingyenélök hizlalását tűzte volna ki. Tisztje csak addig terjedhet, hogy a keresetágakat megszaporítsa s a munkanélkülieknek foglalkozást szerezzen. — De nálunk ez is csak jókivánat! mert ha a kormány valójában gondoskodni is akarna a foglalkozás és munkáról, előbb — mint hajdan Diogenes fényes nappal utczalámpával menjen keresni munkaszomjas szegény embert. — De azt hisszük, túl az elégen megtisztelnők Petőfi urat, ha valami illy társalmi czélzásokat tulajdonítanánk iratának; én azt hiszem, egyszer csak úgy kedve csosszant regényt írni, s tovább az egésznél nem is gondolt semmire. De jól megfontolva a dolgot, cz mindenesetre megengedhetőbbé teszi azt, mintha ugyanezen óriási valószinütlenségeket higgadt átgondolással férczelte volna össze. Ilyeténkép szertekóborolva a regényhős, egy faluba téved s egy iszákossal köt barátságot; pénzt nyer a kártyán — s visszatér ismét a fővárosba; itt azt kell neki látni, mint juttatja fiát régi barátja — a nagy úr - akasztófára; s ő meg majd ugyanennek unokáját arra kényszeríti, hogy magát tulajdon azon kötéllel, mellyel fiát akasztották, s azon akasztófára, melyre fölkötötték — magát is fölakassza, kit ő majd levétetve, a kötelet nyakáról leoldja s ezt barátja — a nagy úr sírjára ezen épületes szavakkal teszi le:
