Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

Petőfi Napjai: 1845 133 gondolat, mellyet szíve nem ismert, tollába jött. Innen magyarázható több helyütt azon hamis pathosz, melly, költő szokása ellenére, rémitő nagy szavakkal semmit sem mond, 's mire hasonlíthatatlan példányul szolgál a' IX. számú dal, a' Xl-nek utolsó előtti versszaka, a' XXI-nek több sorai, 's a' t.; innen azon folytonos bukdosás és emelkedés a' képekben, többekben az érthetetlenség, mindenfelé az erőltetett hasonlítások, mellyek gyakran képtelenségekké válnak, 's az ismétlések eszmékben ugy, mint szavakban — — — Igy „pusztítást tészen könnyű szél a' felhőben, 's a' nap akkor felsüt annál égetőbben" (1. 7.). Ennek semmi összefüggése nincs az előttei sorokkal, de magában nem is áll, mert könnyű szél pusztítást nem tészen felhőben, azt csak erősebb szél teheti. „Emésztő gyönyör" áll a' 20.1., mit eddig bizonyosan semmi szívbuvár nem tudott, hogy t. i. a' (szellemi) gyönyör emésztene; általában ezen egész (IX.) szám igen eredeti a' nagyhangú, semmit sem mondó szavakban és kuszált gondolatokban. A' XIII. sz. másod szakában költő „megcsókolta (elhunyt leánykája) homlokának letarlott édenét," s a harmad szakban ismét „csókoltaromba dőlt oltárát, (leánykája) homlokát," s ugyanott a' hatod versfoglalatból, szinte ugy, mint már a' IV. sz. hatodikában elmondta, megtudjuk, hogy „ott volt a' temetésnél 's hallá, a mint a' hant az ásók éliről tompán reá zuhant." A' XXVII. sz. alatti szerelmi vallomást megköszönendette a' kedves kis leány, ha hallhatta volna> a' kép pedig, melly „a' téli rózsaszálra tiszta hó-lepelt borit," valóban eredeti, mert alig látott valaki télben rózsaszált viritni hó alatt. — A' XXXI-nél valami prózaibbat gondolni nem lehet; a köznapi beszélgetés közönyös tárgyak felett, ha a beszélgetők csak némileg költői kedélyben vannak, költőibb, mint Petőfi ezen párbeszéde elhunyt kedvesével. „Megállj, megállj! (mond a' megjelenő szellem) előbb megkeresem Elvesztett életem