Endrődi Sándor: Petőfi könyvtár 29-30. Petőfi napjai a magyar irodalomban 1842-1849 (1910)

1845.

134 Petőfi-Könyvtár Lásd, élet nélkül ott a' sirban Fekünní olly szomorú dolog; (élve aligha ezerszerte szomorúbb nem volna ?!) Ott olly sötét és olly hideg van . . . Én újra élni akarok; Megkeresem Elvesztett életem, Nincs nálad ? Add vissza kérlek, hogyha megtaláltad." Ez, kérem alázsan, minden inkább lehet, csak nem költői beszélgetés; 's igy megyen ez mindvégig a' czipruslombokon, a' hol t. i. költő nagy szavakon nem nvargalózik. Petőfi „Merengéséében (versek; 73—75. 1.) magában egy kis Petrarcát vesz észre, 's minthogy az olasz koszorús elvesztett Lauráját dalaiban örökítette : azt hívé, neki is fog sükerülni Etelke 's ezáltal önmaga halhatlanitása ? Valamint a' hasonlítás vakmerő, ugy a' következmény különbsége rémitő lőn. Biráló legalább nem hiszi, hogy ezen Czipruslombok Etelke sírkeresztjével, ha fényűből volna is az, tartósságra a versenyt kiállják. Hátra volna még szólni Petőfi nyelvezetéről, versezeti technikájáról; 's megtenné biráló ezt hosszasban, ha tartania nem kellene, unalmassá válik. Röviden azonban megjegyzi, miszerint Petőfi magyarsága tiszta, szójárásai mentek minden külföldies zamattól, de sokszor negélyzi az eredetiséget, miből aztán következik, hogy aljasságokba esik, vagy a' szép egyszerűség pongyolaságba megy által. A' technika Petőfinél, általán véve, rosz az elszomorodásig. Ő nem ügyel semmire, csak gondolatára, melly épen tollára jó. Mérték, rím, verssor, nála kicsinységek, semmik; gyakran ir alagyát trochaeusokban, csintalanságokat jambusokban, 's rímel, mint még a' boldog emlékezetű Czeglédi István sem tevé, ki pedig siralmas versének elsejét igy kezdé: „Jaj néked Istennek hű Ekklézsiű/'ű / Mert az Antikristus lelked várát vijja! Hogy elpusztulhasson, bizony azt akarja, Hogy soha ne légy nép, oh Istennek nyáj ja."