Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Második fejezet: 1862-1876.

48 Petőfi-Könyvtár II. E czikkeken kivül, mielőtt tovább mennénk, röviden bár, de szólanunk kell arról is, hogy miként történhetett, hogy annyi ember látta a költőt 1849 után is, hogy megvendégelte, vagy legalább beszélt vele? Ugy, hogy akadtak olyanok, akik némi hasonlatosságukat, máskor pedig csupán az emberek jóhiszeműségét felhasználták, hogy főleg lelkes ev. ref. lelkészek szives vendéglátását kizsákmányolják. így állított be a tarczali ref. paphoz 1861 késő őszén egy jól öltözött egyén, „ki Petőfihez annyira hasonlított, hogy az ember első látásra azt hiheté, miszerint ez csakugyan Petőfi volna." Szállást kért és kapott s midőn este több vendég is jött, bor mellett elszavalta a költő több költeményét s merészen a költőnek adta ki magát. A derék pap tudta ugyan, hogy nem Petőfi, akit jól ismert volt s barátságban is állt vele; de másokat, mint a bodrog-kereszturi, pthrügyi ref. papot, csakugyan rászedte. Amaz három, emez hét napig tartotta vendégül, mig megtudták, hogy egy miskolczi patikárus-segéd volt, ki a költőhöz hasonló alakját csalásra használta.

1) Az ily csalások általában gyakoriak voltak az 50—60-as években. Ez esetek közül igen jellemző pl. az, hogy az említett Sarlay még soká szerepelt Petőfi gyanánt, s talán legtöbb esetben ő volt az, ki az 50-es években mindegyre szóbeszéd tárgyává tette, hogy i) Milesz Béla: Az ál-Petőfi. Vas. Ujs. 1862. 573. 1.