Dr. Badics Ferencz: Petőfi könyvtár 23. Petőfi levelei (1910)

III. Tábori levelek

222 Petőfi-Könyvtár fáradalmaiban, veszélyeiben és szerencsétlenségeiben, s hogy diadalmánál ne legyek jelen. Nem zúgott az ágyú, nem csengtek, csörögtek, ropogtak a fegyverek, midőn Szebenbe bementem, csend és béke volt, — az ellenség akkor már Oláhországban bujdosott, német és muszka. Szebenben találtam Bemet; mint egyszerű közember mentem hozzá, minden igény és vágy nélkül; ő visszaadta a kapitányságot s kinevezett segédének; az elsőt közönyösen, a másodikat gyönyörrel fogadtam el. Másnap Gyulafejérvár alá mentünk, s azt még az nap mintegy 3 óra hosszat ágyuztuk, s föladásra szólítottuk föl; a várbeliek egyikre is másikra is huszonnégy fontosokkal feleltek. A tábornok annyi sereget hagyván a vár körül, mennyi elegendő annak teljes bekerítésére, ide jött Szászsebesbe, s azóta itt vagyunk. Holnap vagy holnapután indulunk Magyarországra. — A napokban voltak itt a hadügyministernek s a nemzetgyűlésnek küldöttei, kik meghozák Bemnek az elsőrendű érdemjelt. Az átadás csak szobában, néhány tiszt jelenlétében történt, mert helyben nincs sereg s különben is a mi vezérünk nem szokott az efféle sallangos és csattogó czeremoniákhoz. Volt ennek a kis szobai ünnepnek mindamellett sok pedanti és táblabírói oldala, de volt olyan momentuma is, mely megható, megrázó, mondhatni nagyszerű volt, midőn az öreg Németh alezredes e szavakkal adta át tábornokunknak az érdemjelet: „Én nem vagyok szónok, s ha az volnék sem tudnék most beszélni;