Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

Péterfy Tamás: Petőfi regék 97 Amint mélyebb vizhez értek, lábalni kezdtek, azonban nem kellett messzire távozni a hidtól a kanyargó Küküllő medrében. A második fordulónál felemelte a sajka szélét a fekete bács, majd kidugta a fejét s látva, hogy nincs veszély, mert a viz színéig lehajló füzek eltakarják, felszólította a menekülőket, hogy bújjanak ki. A csónakot megakasztották a parti füzek egyikéhez, de felfordítva, miként elébb volt, ők pedig hárman beültek a füzek sötét árnyai alá a csónak mellé. És itt is előrevigyázó volt a rabló, mert ha valaki jön, csak viz alá merülnek s a más pillanatban a felborított csónak alatt haladnak tovább lefelé, észrevétlen. Nagy zápor hullott le a csata vége felé, melytől megáradt a folyó. Szerencsére mégsem ért föllebb a válluknál. Két óráig hallgattak a vízparton, míg teljesen be nem sötétedett. Csupán erre vártak arablók, mert a további terv már készen volt. Evezőt nem használhattak, mert csobog. Tehát levágtak két hosszú rudat a parton, melylyel mindenhol a folyó fenekére értek s azokkal lökdöstéka sajkát felfelé. Petőfit megnyugtatták, hogy a helyet jól ismerik csak kerülőt tesznek, de a honvédtábor felé viszik. Sötét volt, átkozott sötét. Egy óra múlva akadály nélkül érkeztek Héjasfalva elé, hol kikötöttek. De nem mentek fel Kereszturra, hanem az erkedi erdők szélén betértek egy juhásztanyára. Petőfi-Könyvtár. XXII. 7