Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

112 Petőfi-Könyvtár sokan megrohanni egy embert. Nem engedte a katonabecsület ... A kozákok átvonulása után megtelt az utcza az én véreimmel. Hire futott, hogy egy menekült van a kerített udvarban. S mit gondol szent atyám, mit tettek az én véreim ? — Az oláhok? . . . Hát agyonverték?! . . . — Nem ment az olyan könnyen. Rátamadtak kaszákkal, villákkal, fejszékkel, de a vitéz tiszt nem engedte magát és aki belépett a lerombolt kiskapu nyílásán — az ott maradt. Kértem, könyörögtem, hogy miért támad egy falu egy emberre? . . . Nem használt. Bántotta őket a mellén viselt magyar uniós jelvénye. Aztán keményen verték a mellüket, mert a magyar veszité el a csatát. Mikor látták a hasztalan küzdelmüket, tanácsot ültek az úton az egy magyar elfogására. — Gyujtsuk fel a házat! — hallatszott az indítvány, — majd kifut a meleg udvarról! — Kár volna! jó lesz papi laknak, úgy sincs! Végre elhatározták, hogy minden oldalról létrák segélyével felmásznak a kőfalra s úgy támadják meg a magyart. Hiába ígértem vacsorát, bort, ha nem bántják Nem használt az ügynek az áldomásigéret. Aztán meglepték. Mintha most is látnám. Minden oldalról körülvették s a „nagy Nikuláj" ütötte le hátulról egy baltával, úgy, hogy a honvédtiszt hanyat dült a lován. Majd kivezették az utczára s szabadon bocsáj-