Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

Péterfy Tamás: Petőfi regék 111 éltünk, szent atyám ?! . . . Reszketek, ha visszagondolok reá. Mondjon el egy rövid könyörgést a vész ellen — kérte a pópát. A pópa felemelkedett székéről s vontatott, kesergő hangon imádkozott Istenhez, a veszedelmek adójához és megszüntetőjéhez, hogy oltalmazza meg hiveit tőle. Az ima után nyugodtabban folytatta az ősz Juon. — A Kereszturra menekülő magyar csapatok egy kis, elszakadt része falunk felé tartott, de jó távolban voltak még tőlünk, mikor a kozák lovasság utóiérte . . . Uram, őrizd meg az emberek békességét! Az a maroknyi nép visszafordult a kozákok földet rengető táborára. Szemközt akarták — a halált. Mintha most is látnám. Egyet tova küldöttek egy foltos, szürke lovon, hogy meneküljön a falunkba. A többi maradt és elveszett egyért . . . Elhulltak rendre mind s az utolsókon átgázoltak a kozákok. Csak a szürke lovon ülő menekült . . . Még hallatszott a viaskodók ordítozása a távolból s a por és füstfelleg eltakarta szemeik elől a futót, hogy ne láthassák, mikor faluvégükön abba a kőfallal kerített urasági udvarba bemenekült. Közelről láttam. Főtiszt volt... Azután nemsokára megérkeztek a rohanó kozákok is. Végignyargaltak az utczán, anélkül, hogy észrevennék a menekültet. Reszkettem annak az egynek az életéért, pedig magyar volt s én oláh vagyok!... Talán a muszkák is látták, de resteltek olyan