Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

IV. Petőfi a természet realistája

88 Petőfi-Könyvtár szerelemnek titkát rejti e kis kunyhót bérezek koszorúja". Meghatva képzelünk magunk elé egy kis lakot, mely nyugodt boldogságában elrejtezkedik, mint ahogy a sziv beéri első szerelmének üdvével s nem kívánja kikürtölni a világnak. A költő is szeretettel csüng a képen s ezért nem átallja az érzések legnemesebbjével egybevetni, ami viszont bennünket is szeretetre hangol iránta. Tompa ehelyett részletesen adja a lak helyrajzát: „Völgy felett, a bérez alat, középen, a behorpadt hegynek oldalában, hallgatózva néma csend körüle, nádkötésü kis lak áll magában." Talán tisztábban látjuk, de részvétet iránta még nem érzünk. Legfellebb a nyugalom benyomását kelti bennünk a körülötte hallgatózó néma csend.] Petőfi folytatja „Meg nem árt erőtlen szalmafödelének, ha dühét a szélvész e vidékre fújja. Kellemesen hat ránk annak tudata, hogy, bár erőtlen alkotású, a szélvész rombolásától mégsem kell tartania, mert a bérezek ótalma alatt áll. Még tovább időz e laknál: nemcsak a bérezek védik meg, de „be is árnyékozza hűsen susogó erdőség rezgő lombozatja, min magát a vigan fütyülő rigófaj és a búsan bugó vadgalamb ringatja". Mily kedves, enyhe házikó, melyet nem bánt a fergeteg, a napmeleg, mely körül a rigó víg füttye hangzik s a vadgalamb búgása. Susogó, rezgő, magát ringatja — mind mozgás jelei. Tompa a költemény tulajdonképi tárgyával többet nem foglalkozik. Megelégszik avval, hogy fekvését tudtul adta s azt a körülményt,