Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

78 Petőfi-Könyvtár „Szülőföldem szép határa" czímű dalában pedig panaszkodik, hogy oly messze esett szülőföldjétől ! A nemzetiség eszméjének ébredésével általában mindenütt intenzivebben ébredt fel a „natale solum" iránti szeretet s ennek mindenütt kifejezést is adtak a költők. De egyik sem oly behatóan s annyi erővel mint Petőfi. Ö nem elégedett meg az általános vonásokkal mint előzői, hanem a földrajzíró pontosságával s a lelkes ember odaadásával belemélyedt a részletekbe, melyeket megismerni alkalma volt s ezáltal nemcsak a szeretetet tette igazabbá s gazdagabbá, hanem a magyar költészetbe egy uj s fontos elemet ültetett: az alföldet minden jellemző sajátságaival, mi annál is fontosabb, mert előzői, ha egyáltalán a hazai föld dicsérgetéséhez fogtak, német mintáik után csak a hegyes vidék vadregényességét tartották arra érdemesnek s az alföldön egyhangú unalmasságnál egyebet nem igen találtak. A magyar természetből vett tárgyak gazdagságában kortársai közül csak Tompa múlja felül, aki a szerető természettudós rajongásával a mi természetünknek majd minden sajátságát költőileg értékesíteni törekedett. Nála egyenlően fordul elő: a tengerszem, fenyvestáj, havasi rózsa mint a kertész, selyembogár, pók, hangya, úgy a meglippenő fürj s a habtörő szárcsa, mint a pitypang, kikerics és pimpó. Valóban belemélyedt a környékének tanulmányába, de babonán, mondán alapuló, szelid elmélkedésében vagy regeszerű képzelődésé-