Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)
III. Petőfi természetszeretete
Petőfi és a természet 79 vei sokkal kevésbé ragad meg s indit vonzalomra a természet iránt, mint Petőfi szenvedélyes hevével s tündöklő képzeletével, nem is szólva arról, hogy művésziségben messze megette marad. Az ő természetszeretete inkább természetrajzi, nyelvi s paedagogiai mintsem költői szempontból érdekes. Petőfi naiv képzelőtehetségének és bölcselkedéstől való irtózásának következménye, hogy a természeti elemekkel, mint az embert pusztító, csábító, titkos hatalmakkal nem foglalkozik. Panteista világnézetének megfelelőleg nem olvas beléjük — úgy mint az ős mithosz tette s amint ennek alapján Schiller és Goethe tárgyalták őket gyakran — határozottan kegyetlen lelket, hanem olyat, amilyen általában az embernek van. Ezért ki is rí költeményeiből a „Szerelmes tenger", melyben ez kárörvendő féltékenységből feldönti az ifjú hajóját s magába fogadja a kétségbeesett leányt. Ez okból ez a szirénmondán alapuló költemény némileg a szertelenség hatását teszi, bár egyénítő személyesitésében már előre sejteti a később tisztán kibontakozó természeti felfogást. Ennyiből állanak Petőfi természetszeretetének általános vonásai. Azt máris megállapíthatjuk, hogy egy friss, szabad röptű képzelettel bíró és a legábrándosabb elolvadástól a leglángolóbb rajongásig emelkedő, gazdag érzésű költő áll előttünk. Mint költő szereti az egész természetet, mint hazafi országát Isten kalapján bokrétának nevezi és mint