Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

Petőfi és a természet 77 készitni szokta a villámokat haragvó isten égő nyilait stb. De egy-két helyen még Petőfi is kiesik e fel­fogásából. Bizonyítják úti levelei, melyekben irja, hogy gyönyörittasan szemléli az álmából ébredő Tátrát, szépeknek tartja a fenyőket, amint a szellő rezgeti sötét, melankolikus lombjaikat, s szörnyen megharagszik Tompára, ki Murány vadregényes vidéken, míg ő a legköltőibb ábránddal mereng, elaludni bír és hortyogni kezd. Másrészt pedig szeretetében is van annyi nyugodtsága s tárgyi­lagossága, hogy gúnyosan emlitse az Alföld fertőit s hogy esőben, sárban ott utazván, jobb szeretné, ha érte nem ontaná (az Alföld) a búcsukönyeket, s ha kocsijának kerekeit nem szorítaná úgy magához. Szülőföldének e szeretetében leghatározottabb követője Moore-nak, ki legnyomatékosabban dicsőíti a zöld Erin természeti bájait, mély politikai czélzattal, mintegy mondani akarván: ez a dicső föld nem tűrhet igát. Béranger „Honvágy" czimű költeményének refrainjében, „Adjátok vissza falumat és a helyet, hol születém" pedig oly meghatóan nyilvánul szere­tete szülőföldéhez, hogy Petőfi le is fordította a verset. De minálunk is voltak Petőfi előtt, kik a szoro­san vett szülőföld kultuszának hódoltak Berzsenyi könnyezve búcsúzik Kemenesaljától. Kis János a soproni vidéket dicséri. Kisfaludy Károly pedig

Next

/
Oldalképek
Tartalom