Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

76 Petőfi-Könyvtár zöttek ótalmazói, a gőgösek és zsugoriak kérlelhetetlen büntetői; a régi dicső lovagkor e szerencsétlen utószülöttei. íme a szenvedély dialektikája! Még egy más oka is van e különös vonzalomnak, melyet ösztönszerűleg Orczytól Aranyig, Lisznyaytól Petőfiig mindenik nemzeti költőnk érzett. Valósággal pusztai nép vagyunk.*) Onnan ágaztunk szét lassan, mikor az elszaporodott nép rajta már elegendő táplálékot nem lelhetett a hegyes vidékre, akol a bevándorlott és betelepített idegenekkel összekeveredvén, faji jellegünket nem tarthattuk mégoly szeplőtelen eredetiségében, mint az alföldön. Ez fejti meg, hogy a magyar költészetben a mi gazdag függőleges tagoltságunk daczára hegyek tulajdonképpen nem szerepelnek. Ugyan e forró ragaszkodásából származik Petőfi „A Tisza" czímű költeménye. Azért szereti annyira s azért énekli meg: mert tetőtől talpig magyar folyó, hazánkban születik és hazánkban hal meg és éppen az alföldön vándorol keresztül, az ő kedves alföldjén (Kerényi Frigyeshez irt levelében). Ezért ha nála hegyek előfordulnak, rémekkel népesiti meg s komor szinnel vonja be. így a Salgó kezdetén: A hegytetői kősziklára ül borús napokban a pihenni vágyó terhes felhőknek vándor serege, ez a műhely, hol a dörgedelmes égi háború *) Jancsó Benedek „A puszta befolyása a magyar költészetre" cz. értekezését. Koszorú, 1885.