Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

68 Petőfi-Könyvtár futásával versenyt hajózni ..." s ő is hang, szín, sugár lett, tér és mozgalom stb. mint Byron mondja Don Jüanjában: „Jussom van, hogy enyém a menny, oltáraim: föld, lég, hegy, csillagok, az oczeán az ős Egésznek részi, mely alkotott s lelkünk magához vészi." A panteizmusnak ez az átolvadása legszebben Petőfi a „Csillagos ég" czímű költeményének három első versszakában nyilatkozik, hol leirja, hogy a földön fekszik s annyira eggyé válva képzeli magát a természettel, hogy a fülébe érkező egyetlen dongást majd folyam harsogásának, majd távoli mennydörgésnek, majd égbe emelkedett lelke himnuszéneklésének tartja. Ez a lángész imája a természet templomában. Az egyenlőség republikánus elve a természet összes lényeire alkalmazva. Ember, állat, növény, kő — egy lényegében azonos, csak fokozatra különböző skála a világegyetemben. Most már gyanítjuk, milyen viszonyban áll Petőfi az őszszel és a téllel. Azt mondja ugyan elkeseredetten, életunt lelki állapotban „őszszel szép csak a természet énnekem, a haldokló természetet szeretem!" Máskor pedig az őszt azért szereti, mert csak elaludt gyermeknek tartja, mely kikelet reggelén újra felébred. De mi inkább hiszünk neki, ha szidja az őszt „kellemetlen őszi reggel, kedvetlen borús idő" vagy ha őszi reggel járván a szabadban, panaszkodik, hogy hiába néz szerteszét, mert sürü köd boritja a vidéket. A köd egy-