Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

64 Petőfi-Könyvtár Már eleve is gondolható, ha már prózában ily lelkesedésre fakad, mennyire még magukban a természetfestő költeményekben! Ilyen a természetnek általános hatása Petőfire. De mint minden igazi lirai költő nem az általánosra, hanem az egyesre szegzi szivesebben tekintetét, nem az egész természetben mulat képzeletével, hanem egyes részeiben, melyeket könnyebben elevenít meg s magához jobban tud viszonyba helyezni. Teljesen aláveti magát a külső tünemények köztudatú felfogásának s nem iparkodik ez önkényt fejlődött egyéni vonások szeszélyes felforgatásával hatni, — de látni fogjuk, hogy annál gazdagabb színekkel árasztja el ezeket, úgy, hogy a régi képek is úgy jelennek meg, mintha csak most keletkeztek volna. A természet összes részei közül a lírikust a növény-világ érinti mindig leghevesebben. Az a, csak*) érzésnek látszó élet, mely legfeljebb illatban tud kifejeződni, az a sok gazdag erős szin, az a sok csodálatos köralak, az a gyors, mintegy szenvedélyes fejlődés s a hangtalan hamaros vég, szemben a csak ösztöneinek élő, rideg alakokban mozgó, féktelen állatvilággal s a máris elhalt s élethiányuk miatt költőietlen kövekkel: ellenállhatatlan varázst rejt s könnyen tévútra is vezeti — mint a német romantikusok mutatták — a költőt. Petőfi *) „Die Pflanze hat nicht einen Mund, sie ist ganz Mund", mondja Herder (Ideeen z. Phil. d. G. d. M.)