Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

24 Petőfi-Könyvtár hullámaihoz, de mindenhol száműzve érezné magát. Hozzájárul e hamis irányhoz a leirás halmozása, a szinek szétfolyó volta. Ezért ezek a maguk idejében annyira dicsőitett költemények nem is tesznek ránk más hatást, mint régi elfakult freszkoképek. Általában ez a — hogy úgy mondjuk — világosszürke érzelemhullámzás jellemzi e kornak, a XVIII. századnak természetfelfogását. A borús jelenségek iránti vágyat növelték Young „Éjszakái" s midőn aztán 1765-ben Macpherson „Ossian"-ja megjelent s az őskelta bárdnak tulajdonított költemények által az északi rideg, sötét vidék, a sejtelmes érzések, a csak érintett, de megkapó természeti hasonlatok, az elmosódó körvonalak mintegy szentesítést nyertek — általános lőn a sóvárgás: keressünk vigasztalást a természet szomorú, méla tüneményeinél! Ezt az irányát megtartotta, de tartalomban s erőben bővült a természetfelfogás egy embernél, kinek szivében tetőfokra hágott a társadalom romlottságán való elkeseredés. Rousseau volt ez, az előbbi lakáj és órás. Neki a természet csak ott szép, hova emberi önzés és önhittség fertőztetőleg nem hatolt. „Úgy látszik", mondja Júliája, „hogy bájait el akarja rejteni az emberek elől, kik nem értik s csak megrontására törnek. Ezért terjeszti ki legelragadóbb varázsát a hegyek csúcsaira, erdők mélyére s lakatlan szigetekre". Leghatalmasabban a természet vad, zordon jelenetei von-