Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

164 Petőfi-Könyvtár világítaná képét, ezer gyertyafény alkalmazásával teljesen megvakít. Vagy mint Macaulay tanácsként megjegyzi: A költők kövessék a hollandiak politikáját, kik a fűszerszigeteken a fák legnagyobb részét kivágják, hogy a többiek becsét növeljék. Már sokkal művészibb a plasztikus festés. A költő előtérbe állítja, kiemeli azokat a részeket, melyek művészileg finomult tekintete elé tűnnek. Még mindig ragaszkodik az alkotó elemekhez, de nem rakja egymás mellé, hanem csoportosítja, úgy, ahogy ő látja s ahogyan hiszi, hogy minden normálisan működő szem látná. Az összekötő részeket csak markírozza, jól tudván, hogy az olvasó per analogiam kibővíti s örül a kibővítésnek. Másrészről plasztikussá teszi a tárgyakat s tüneményeket az által, hogy emberi tulajdonságokat visz beléjök, vagy pedig a cselekvés, mozgás, készülés, keletkezés egymásutánjában adja elé. A lényeges tulajdonságokra fényt vet s a mellékeseket homályban hagyja. Ilyen a Freiligrath eljárása a puszta leírásában, melyet egy teve hátára belekapaszkodó oroszlán nyargalásával kapcsol össze. Ilyen Hugó Victor leírása a Notre-Dame székesegyházról, melyet Quasimodó útjainak hátteréül s csakis ennek vándorlásával összefüggésben jellemez. Ez uralkodik Homérosznál úgy mint Aranynál, Camoénsnél úgy mint Dantenál. Evvel találkozunk Petőfi tájfestő és személyesítő költeményeinek egyes részleteiben. Ezt alkalmazza minden költő, aki érzi, hogy a tiszta