Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költők lantján 51 A FELTÁMADOTT KÖLTŐ.*) A szabad nép elhullt hős csatákon, A hazára bánat éje szállt. Messze, bús magányba tért a dalnok, Nyugodalmat többé nem talált. Mint a megsebzett oroszlánt — sírni Rengetegbe hajtja bús szive: Fénytelen vadonba bútt a dalnok Könnyezetlen sírba szállni le. Kardja nem volt — széttörött a harczban, S lantja megrepedt a harcz után, Dalnok s lantja büszke cser tövében Elnyugodtak szélvészek dalán. Ott pihentek hosszú éveken át, — Hervadt lomb alatt megszűnt a kín Álmodoztak — álmuk ott borongott — Ködruhában — bérezek ormain. S énekét, ha csalogány nem zengi: Zajra kél a szemtelen veréb. Dalnokvesztett honba' rút hízelgés Káromolja a dal istenét. S míg a zsarnok megvetése némán Ül az ajkon s zajlik a szíven: Fölkeresni dalnokát a nemzet Vágyra gyúl titkolt keserviben. *) Eötvös Károlynak ez a verse 1861-ben látott napvilágot. 4*