Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

50 Petőfi-Könyvtár Idő, vihar ha mindent elsöpörne: Az ő népét, azt el nem söprené, A romok közül az megint kitörne, Büszkén, mikép a pálma ég felé! Mert míg e róna, melyet úgy imádott, Nyílt arczulattal az egekre néz, És kőkebelén ringat délibábot: Az ő emléke itt el nem enyész. Rengő kalász, kövér fü, évről-évre Zöld koszorújába fonja itt, e helyt S halk suttogással áldást mond nevére A Kis-Kunság, mit úgy megénekelt! Amig lesz egy rög, — és hol nincs ilyen hajh! — Amelyre honvéd vére csorga le, S lesz egy keresztke, fejfa, vagy egy zöld galy, Jelölni híveinek sirját vele; Míg áll Segesvár gyászemlékü tére, Ahol kettétört a kard és a lant: Fölzúg a „Talpra magyar" s az „Előre A vész hárfáján, szellemkéz alatt. S míg egy magyar lesz, s hangzik egy magyar szó S szerelmes lányka magyarul dalol, Míg egy magyar szív fölriad, viharzó Nagy elszánással a nyomás alól; Míg nyerve nem lesz a világ-szabadság, S küzd egy magyar, hol érte küzdni kell, S lesznek kik jelszavát fennharsogtassák: — Petőfit addig nem felejtik el!