Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 49 Az éveket gyorsröptű évek válták, Hátiy vész söpörte végig a hazát! De itt a nyom — s azért tevők e Táblát: Mutassa, — hogy a költő erre járt! A költő? Oh nem; a kis csecsszopó csak, Ringatva bölcső s anyai kezek, S hogy ringani megszűnik ama csónak, Itt járt el,*) itt lőn „pendelyes gyerek!" Itt gyügyögé az első szót, az édes Magyar beszéd első, tördelt szavát: Óh — az a szó! örökre oly beszédes, Ajkán jövőkbe hatva, zúgva át! Első játékit itt üzé a porban, Az első lepkét itt kergette, itt, S hogy visszajött, későn, már férfikorba, Hogy szedegette szép emlékeit: Hogy hallatá a dajka rímet: újra, Ha hallaná még fölzendülni tán; Hogy lovagolt, hejh fűzfa sípot fújva, Hogy lovagolt, szilaj nádparipán . . . Azóta, hajh, a kis lak összeomlék, Vályog falából nincs egy darab ép, De minden itt felőle élő emlék, Az ő hírében nincsen omladék. S épülne bár a kis kunyhó helyére Magas tornyokkal büszke palota: Amily magasra dicse ér, — nem érne, Higyjétek el, nem érne az oda! S viszont ha mind, mi itt körül fennáll ma, Ház, utcza, város, mind omolna el S eltűnne mindez, mint egy reggel álma, S népről, mely itt élt, ne maradna jel, *) „Eljár" mondják, a gyermek mikor járni kezd. Petőfi-Könyvtár. XX. 4