Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

32 Petőfi-Könyvtár Magad vagy a műdal, magad a dalszemély, Mely mindig magáról, önmagáról zenél. S együtt zeng mind testi, mind lelki rhytmusa, S e tény már maga is önküzdés, öntusa. E társ-ellenikrek, e társ-ellenpárok Után hány vers eseng és mennyi sóvárog; De csak úgy nyer teljes idomot a dalmű, Ha érzeményzene mind az agy, mind a szü . . . Hanem, mert a mérleg, az eddigi mérleg, Dalversenyünk körén túlcsapongó mérleg, S tanommal egynémelyt csábútra vezérlek: Pihenjünk meg öcsém, mig ismét dicsérlek. Te pedig versenytárs, kit bár nem becsmérlek, De megtörténhető, hogy félre ismérlek, Az „Erdei lakhoz" mert némán kisérlek: Bocsásd meg bűnömet, igen nagyon kérlek ! Szemere Pál. ERDÉLYI HANGOK PETŐFIHEZ. (1847.) Alig pihenél meg, már is visszatértél . . . Itt hagyál bennünket, kedves, kedves vendég. Mik lehettek — mondjad — mik a csattogó sast: Fencsapongó lelked, tőlünk elrettenték. Tán a gyáva gőgnek és hiúskodásnak Álragyogását nem nézhetéd szemeddel; Vagy a szegénységnek, kunyhók nyomorának Szenvedéstől égő könnye kergetett el ? . . . Mind ez meg lehet, mert csak egy van minálunk, Mit te megszerethetsz: a dicső természet; Ez is leöltötte ünneplő ruháját, Ez is most magára gyászoló inezet vett.