Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 33 Mért nem jöttél hozzánk, amidőn tavasz van, Amidőn ormán a felnyúló tetőknek Hajnal sugarából áldozattüz lángol, S szent oltárokként a bérezek füstölögnek. Ott fent hallgatván a legszebb orgonának, A mennydörgéseknek nagyszerű zenéjét, Hogy alant a völgyben olly kicsiny a lélek, S oly nagy a szegénység — talán elfelednéd. Mért nem jöttél hozzánk, a midőn tavasz van, Midőn még a szirt is bokrétát, virágot Tűz fel sisakjára . . . hogy mégis legalább Szépnek láttad volna e szegény országot. S ezt a bérczeken túl elbeszélted volna. Lám, a te lantodnak varázserejére Feledvén az erdős bérczet, hol születtünk, Elvágyunk a távol puszták közepére. Lelkünkben a róna gémes kútját látjuk: Most a pusztult csárda romja áll előttünk; Majd a délibábnak szép játéka; majd a Vándordarvak serge vonúl el fölöttünk. S már én úgy tartom, hogy ha te befoglalnád Hegyeink szépségét lantod énekébe, S csábitó szavaddal majdan elbeszélnéd . . . Hozzánk is elvágynék a pusztáknak népe. S ekkép meggyújtván a vágyat sziveinkben, Végre megérhetnők talán nemsokára: Hogy a rég óhajtott egyesség napjának Felsüssön egünkön szép hajnalsugára. Petőfi-Könyvtár. XX. 3