Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 161 Szemem időn és sziveken keresztül Tekint alá s mindent megért . . . Eredj hát . . . s élj ott halhatatlanul, Hol meghaltál a nemzetért!" S itt van ! Csodaszelleme mindig, örökre Fényt hint a szivekre, a véráztatta rögre — Mikor tavaszonta kicsattan a bimbó És nyil a virág — „Amelyeknek megtiltani nem lehet" Az ő dala járja be a sziveket! S szeptember végén, „Ha nyilnak a völgyben a kerti virágok" Égő szív hinti a fényt le reájok S az ősz ködében, Tavasz legében Ott él, dobog, lángolva csap fel A nemzet szivében ! S ameddig a rónák s a bérezek alatt Magyar éneket ringat kelő fuvalat, Ameddig a véráztatta avar Porló mártirszivet takar — Évente, mint ítélet harsonája Fölzendül örökre a „Talpra magyar!" Váradi Antal. „TALPRA MAGYAR!" A kávéháznak füstös csarnokában Merész beszédű ifjúság van: Az ős-szabadság szent ábrándjtúl Az arcz, a szem kigyúl. Petófi-Könyvtár XX. 11